Belföld

Autópálya-finanszírozó cég készül hazánkba

Az osztrák autópályákat és gyorsforgalmi utakat finanszírozó és üzemeltető részvénytársaság (Asfinag) külföldi, elsősorban kelet-európai terjeszkedésre készül.

A cég az osztrák autópályadíj-fizetési rendszert – fizető kapu vagy matrica – tervezi piacra vinni a szomszédos országokban, köztük Csehországban, Magyarországon és Szlovákiában.

A vállalat arra számít, hogy az idei év végéig megkapja a hozzájárulást a külföldi terjeszkedéshez: az erre vonatkozó törvény módosítását várhatóan még novemberben jóváhagyja a minisztertanács, majd decemberben a parlament – közölte a közlekedési minisztérium szóvivője.

A kelet-európai terjeszkedés első lépéseként a cég Szlovákiában kiépítené a fizető kapus rendszert. Hubert Gorbach közlekedési miniszter az osztrák sajtóban elmondta, hogy a megállapodást hamarosan aláírják, és kis ráfordítással rövid időn belül elkészülhet a rendszer.

A vállalat azonban távolabbra is tekint, a miniszter legutóbbi oroszországi látogatásán felvetette az osztrák autópálya-díj rendszer bevezetésének ügyét. A két ország megállapodott, hogy munkacsoportot hoznak létre.

Gorbach arról is beszámolt, hogy az Asfinag meg fogja vásárolni az osztrák autópályadíj-rendszert üzemeltető olasz Europass részvényeinek ellenőrző kisebbségétt, azaz 25 százalékát plusz egy részvényét, majd később, más osztrák cégekkel közösen, 51 százalékra akarják növelni benne az osztrák tulajdont. A vállalat jelenleg teljes egészében az olasz Autostrade tulajdona.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik