Belföld

Regionális központot létesített Magyarországon a BT

Regionális ügyfélszolgálati központot létesít Budapesten a British Telecom (BT). A jelenleg 30, egy éven belül 100 főt foglalkoztató központ az év végéig kezdi meg működését, és elsősorban az anyavállalat európai vállalati ügyfeleit szolgálja ki.

Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter a csütörtöki megnyitón elmondta, hogy Magyarország szempontjából minden ilyen típusú befektetés nagyon fontos. Mivel az ország természet adta előnyei nem elegendőek, s a költségalapú versenyzés már nem adott, Magyarország gazdaságát magas hozzáadott értékű terméket előállító, tudásalapú gazdasággá kell fejleszteni.


Csizmár Gábor foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszter kifejtette, hogy Magyarországon nagyon sok jó szakember van, és ezért is érdemes ide telepedniük a vállalatoknak. Ezért a kormány célja az, hogy a hagyományossal szemben nagyobb tudást igénylő munkahelyek jöjjenek létre, s ezáltal Magyarország Európa élvonalához tartozzon.


A megnyitón elhangzott, hogy a BT 1999 óta van jelen Budapesten, és Közép-Kelet-Európában. A társaság azért telepítette Budapestre a regionális központot, mert itteni tevékenysége sikeres, jól képzett szakemberek vannak itt, s Magyarország az Európai Unió tagja lett. A döntéshez hozzájárult az is, hogy a BT nagyon sok ügyfele Kelet-Közép-Európába települt, illetve itt hozott létre leányvállalatot.


A BT Magyarországon jelenleg több mint hétszáz ügyfelet szolgál ki. Ferenczi Tamás, a BT kelet- és közép-európai regionális vezetője elmondta, hogy a regionális központ révén az eddiginél jobban ki tudják szolgálni a vállalati és kormányzati megrendelőiket. A BT a 2004 március végén zárult pénzügyi évében 18,519 milliárd font árbevételt ért el, míg az amortizáció, rendkívüli tételek és adózás előtti eredménye 2,013 milliárd font volt. A vezetékes és mobil kommunikációs szolgáltatásokat nyújtó társaságnak világszerte 20 millió lakossági és üzleti ügyfele van.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik