Ha a jelenlegi trendek folytatódnak, egy évszázadon belül katasztrófális következményekkel járó éghajlatváltozásra számíthatunk. Az eddigi legpesszimistább becslés, amely egy kormányközi szervezettől származik, és amely szerint az átlaghőmérséklet 5,8 Celsius fokkal emelkedne egy évszázad alatt, még mindig igen optimistának tűnhet annak fényében, amit most a norwich-i éghajlatkutató-intézet munkatársai állítanak.
Az intézet kutatói 12 olyan forró pontot állapítottak meg, melyek területén a globális felmelegedés hirtelen és radikális változásokat hozhat – akár egy évszázadon belül is. Persze az intézet munkatársai sem mondhatnak semmi biztosan a jövőre nézve, ám listájuk így is figyelemre méltó, bármennyire ismertek is a felmelegedés következényei – írja a The Guardian brit napilap. 
A Szahara
A globális felmelegedés a Szahara peremterületein élőket inkább pozitívan érnitené, mint negatívan. A felmelegedés hatásaként ugyanis a sivatag elkezd zsugorodni, ami annyit jelent, hogy a helyén gazdag flóra alakulhat ki. A terület növekvő csapadékmennyisége ezenkívül azt is eredményezi, hogy az eddig művelésre alkalmatlan talaj termékennyé válik.
Első pillantásra ez akár örvendetes is lehetne, de a lokális pozitívumok globális negatívumokkal párosulnak. A sivatag felett kialakuló szélviharok ugyanis igen sok port szállítanak az Atlanti-óceán fölé, ahol a tápláléklánc fenntartásában igen komoly szerepe van a messziről érkezett szaharai homoknak. Igen sok tápanyag található benne ugyanis a tengeri táplálkozási lánc legalsó tagjaként ismert planktonok számára. Ha a planktonok nem jutnak megfelelő tápanyaghoz, az egész táplálkozási lánc felborul.
A sivatag „eloázisosodása” a planktonok révén közvetlenül a légkörre is kihat. A planktonok ugyanis szén-dioxidot kötnek meg, melyből közismert módon egyre több van a légkörben. Ezzel a tevékenységükkel gátolják a további felmelegedést, azaz ha nem lennének planktonok, a felmelegedés még gyorsabb volna. Harmadrészt a Szahara felől érkező homokviharok a hurrikánok kialakulását is akadályozzák valamelyest, így amennyiben valóban beteljesül a tudósok által felvázolt pesszimista forgatókönyv, akkor még komolyabb hurrikánok kialakulásával kell számolni a közép-amerikai térségben.
Az Amazonas-medence 
A globális felmelegedés az Amazonas hatalmas trópusi esőiről ismert őserdejében éppen ellenkező folyamatot indítana el – írja a brit napilap. Ott ugyanis egyre kevesebb eső esik majd, ami az erdők kiszáradásával jár.
A közvetelen élővilág pusztulása mellett ott is számítani kell eddig figyelemen kívül hagyott mellékhatásokkal. A fák és növények kihalásával egy időben ugyanis a rothadásukból felszabaduló szén-dioxid gázok szintén az üvegházhatást fokozzák. A legrosszabb elképzelések szerint ez a rothadási folymat akár olyan mennyiségű szén-dioxidot is termelhet rövid időn belül, mint amennyit a fosszilis üzemanyagok termeltek az egész XX. században.
Ózonlyuk
A globális felmelegedés révén az ózonlyuk nagysága is növekedésnek indul. Nagy magasságban az ózon pajzsként viselkedik a káros napsugarak megszűrvén. Amennyiben azonban a felmelegedés hatásaként a sztratoszféra e régiói is melegednek, az ózon nem tudja többé kifejteni azt a számunkra létfontosságú hatást, melyet alacsony hőmérsékleten.
Grönland Grönland szigetén mintegy 2,6 millió köbméter víz található – fagyott állapotban. Amennyiben a globális felmelegedés 3 Celsius fok fölött lesz, lassan elkezdhet olvadni ez az iszonyatos mennyiségű jég. Amennyiben a felmelegedés eléri a 8 Celsius fokot, Grönland szigetének jege teljes egészében eltűnik, az óceánok vízszintje akár hét méterrel is emelkedhet. Könnyen el lehet képzelni, hogy a tengerparti városok számára ez mit jelenthet.
Tibet
Mivel a tibeti régiót állandóan jég és hó borítja, úgy viselkedik, mint egy tükör, a napsugárzás jelentős részét visszaveri a légkör irányába. Ezzel tulajdonképen akadályozza a Föld felmelegedését, amennyiben a hó és a jégtakaró elolvad, a tükröző hatás is megszűnik, így a Föld felszíne tovább melegszik.
’Sószelepek’
Komoly változásokat okozhat a tengerek felmelegedése a Gibraltári-szoroshoz hasonlóan, két eltérő sókoncentrációjú víztömeget elválasztó, tulajdonképpen sószelepként funkcionáló földrajzi képződmények élővilágában is. A Gibraltári-szoros az Atlanti-óceánt és a Földközi-tengert választja el egymástól. Mivel a két szomszédos víztömeg sókoncentrációja különbözik, így a só, az oxigén és a különféle tápanyagok állandó áramlásban, mozgásban vannak a szoroson keresztül. A speciális viszonyokhoz magas fokon adaptálódott ökológiai rendszer alakult itt ki.
Ha a globális felmelegedés megbolygatja az óceáni áramlatokat, az adott sókoncentrációhoz alkalmazkodott tengeri élővilág finom egyensúlya felborulhat, az ott élő állatoknak nagyon kevés idejük marad az alkalmazkodásra. Így túlélésükre is kevés az esély. A Földközi-tenger élővilága már most is a veszélyeztetettek közé tartozik, néhány évtizeden belül a fajok további eltűnésével kell számolni.
Észak-atlanti áramlat
A globális felmelegedés előidézheti az óceánok nagy tengeráramlási rendszerének lelassulását, amire egyébként már most is vannak jelek. A világ egyik legerősebb tengeráramlata az Észak-atlanti áramlat, ennek előfutára a Golf-áramlat. (A 45. szélességi körtől nevezik Észak-atlanti áramlatnak.) A Mexikói-öbölből indul és átszelve az Atlanti-óceánt Nyugat-Európa partjait fűti, mivel trópusi vizeket szállít. Az áramlat körülbelül 100 ezer nagy erőmű által termelt hőt szállít Európa partjaihoz, néhol akár 10 Celsius fokkal is emelve az átlaghőmérsékletet.
De hogyan keletkezik ez az áramlat? Az Atlanti-óceán északi részének felszínét az Észak-Amerikából érkező nyugati szelek hűtik, ezáltal a sűrű, hideg, sós víz a sarkköri területeken lesüllyed, és a mélyben az Egyenlítő felé halad. Ennek ellensúlyozásaként meleg, alacsonyabb szélességekről származó víz áramlik a felszínen a sarkvidékek felé. Ez a keveredés globálisan osztja el a hőt, és mérsékeltebbé teszi az éghajlatot.
A klímaváltozás mindezt felboríthatja. A számítógépes modellek szerint az észak-atlanti térség egyre csapadékosabb lesz, illetve a grönlandi jégtáblák olvadása következtében növekvő tömegű édesvíz keveredik a sós tengervízhez. Így a víz sótartalma és sűrűsége csökken, ezáltal lassabb lesz a lesüllyedése, illetve könnyebben megfagy, mielőtt lesüllyedhetne. A folyamat természetesen több évtizeden keresztül zajlik, nem úgy, mint a Holnapután című mozifilmben. Az elmúlt 50 ezer évben az áramlat legalább hétszer leállt. A leginkább veszélyeztetett területek az észak-európai országok – Írország, Nagy-Britannia, Norvégia – , de a hatást Európa is megérzi.
El Niňo
Az El Niňo néven ismert jelenség Ázsiában és Ausztráliában szárazságot, Ecuadorban és Észak-Peruban pedig áradásokat okoz. Korábban El Niňoként, azaz ’fiúgyermekként’ azt a meleg óceáni áramlatot jelölték, amely karácsony körül érkezik meg Peru északi partjához. A felmelegedés nem terjedt délebbre Peru legészakibb részeinél, és rendszerint márciusra vagy áprilisra véget ér.
Tudományos körökben ma már a kifejezéssel csak azokat a rendkívüli eseményeket illetik, amikor a tengerfelszín felmelegedése erőteljesebb és kiterjedtebb. Ahelyett, hogy márciusban vagy áprilisban visszaállna a szokásos érték, a tengerfelszín hőmérséklete ilyenkor a perui partok mentén megemelkedik, heves esőzéseket, áradásokat és jelentős kárt okozva a mezőgazdaságban.
Az El Niňo szabálytalan időközönként következik be, mégpedig az úgynevezett déli oszcillációval, vagyis egy, a délkeleti és a nyugati Csendes-óceán között végbemenő jelentős légnyomás-ingadozással összefüggésben.
Nyugat-antarktiszi jégtömbök
A hatalmas Antarktiszi jégtakaró nem valószínű, hogy rövid időn belül elolvad, néhol több kilométer vastag. Aggasztó viszont a hatalmas jégtömbök leválása. Két évvel ezelőtt a Larsen-B jégtömb leválásakor, majd jéghegyekre való szétesésekor 35 napon belül 3250 négyzetkilométer jégfelület tűnt el, a tömb ma már csak eredeti méretének 40 százalékát teszi ki. A felmelegedés következtében a jéghegyek olvadása világszerte akár hat-hét méterrel is megemelheti a tengerek vízszintjét.
Metán-klatrátok
A szibériai fagyos altalaj mélyén, valamint a jeges északi tengerek fenekén található üledékekben hatalmas mennyiségű gáztartalmú jég, úgynevezett metán-klatrát raktározódik. Az alacsony szibériai hőmérséklet, valamint a jeges óceánok súlya alatt a klatrátok stabil állapotúak. A melegedéssel azonban a jégkristályok darabokra töredeznek, a bennük lévő gázok pedig a légkörbe és az óceánba kerülnek.
Az Amerikai Geológiai Társaság mérései szerint az óceán mélyén fekvő klatrátok körülbelül a Föld ismert földgáztartalékának húszszorosát teszik ki. A nagy mennyiségű metán légkörbe kerülése, lévén szintén üvegházhatású gáz, tovább gyorsítja a globális felmelegedést. A kibocsátott metán mérgezi az óceánokat is, és kioldja a vizek által elnyelt szén-dioxidot.
Monszun
Március-áprilisban az indiai szubkontinens melegedni kezd, májusban eléri az éves hőmérsékleti csúcsot, és megérkezik a monszun. A mérsékelt övi monszunok előidézője a kontinensek és óceánok eltérő fölmelegedése, valamint az ezzel együtt járó nyomáskülönbségek kialakulása.
A jobban fölmelegedő kontinensek belsejében alacsony nyomású anticiklonális területek alakulnak ki, ami a felszín közelében az óceánokról a kontinensek belseje felé irányuló légáramlást okoz. A nedves levegő találkozik a kontinens feletti kontinentális eredetű légtömeggel, így bőséges eső keletkezik a régióban, gyakran hatalmas károkat okozva. Ha a globális felmelegedés következtében tovább melegszik nyáron a kontinens, az esőzések, áradások is egyre erősebbek lesznek, még nagyobb károkat okozva a mezőgazdaságban.
Sarki áramlatok
Ugyancsak veszély fenyegeti a legjelentősebb Antarktisz körüli hidegvizű áramlatot (Antarctic Circumpolar Current), amely másodpercenként 140 millió köbméter vizet forgat. Az áramlat a hideg sarki vizet a Csendes-, az Atlanti- és az Indiai-óceán vizével keveri, többek között biztosítva ezzel az itt élő élővilág megfelelő tápanyagellátását. Az áramlat lelassulása az élővilágra nézve kritikus lehet.
