Belföld

Gyurcsány: a csapatkivonással még várni kell

Juhász Ferenc és Gurcsány Ferenc a hét végén a NATO főtitkárához utaznak, és tisztázni kívánják, hogy az adott költségvetési feltételek mellett jövőre mit tud az ország vállalni - hangzott el a Magyar Televízió Este című műsorában hétfőn.

A miniszter azt is elárulta, hogy a magyar kormány csak az amerikai elnökválasztást követően nyújtja be az iraki magyar részvétel meghosszabbításáról szóló javaslatát a parlamentnek.

A miniszter arra a kérdésre, hogy mikor jönnek haza a magyar katonák Irakból, azt válaszolta: “addig maradnak, amíg a parlament erre felhatalmazást ad. Ez év december 31-éig bizonyosan, és hogyha november második-harmadik hete környékén nem hosszabbítja meg, akkor december 31-ével elkezdjük a csapatok kivonását”.

Juhász Ferenc közölte, egyelőre korainak tartaná az erről szóló javaslat benyújtását. Mint mondta, nem tartaná helyesnek, ha az amerikai elnökválasztást megelőzően kerülne sor a kezdeményezésre. “Megvárjuk az elnökválasztást, és azt követően (…) a kormány el fogja dönteni, mit tart célszerűnek” – mondta.

Juhász Ferenc arról is szólt, hogy jövőre a tervezettnél kevesebbet tudnak honvédelmi célokra költeni. Arra a kérdésre, mit szól a NATO ahhoz, hogy a tárca költségvetése csökken, a miniszter közölte, Medgyessy Péter volt kormányfő a NATO főtitkáránál tett búcsúlátogatásán már jelezte: a korábban tervezett költségvetési kiadásokat nem tudják biztosítani, “mert akkor kevesebb jut nyugdíjra, (…) jóléti kiadásokra”.

Elmondta, a NATO főtitkár akkor azt válaszolta, hogy “ha az ütemben elcsúszás történik, semmiféle probléma nincsen”. Ugyanakkor azt kérte tőlünk, hogy a nemzetközi szerepvállalásból Magyarország ne vonuljon ki – tette hozzá.

Közölte, e hét végén Gyurcsány Ferenc miniszterelnökkel Brüsszelbe látogat a NATO főtitkárához “annak tisztázására, hogy ilyen költségvetési feltételek között nem tervezünk változtatni a nemzetközi együttműködésben, de tervezünk változtatni bizonyos saját itthoni fejlesztési projektek végrehajtásában”.

Elmondta, jelenleg Magyarország a NATO tagállamok között a hatodik helyen áll a külföldi szerepvállalásban. “Ez épp annyi, amennyivel az ország tekintélyét öregbíteni tudjuk, és a külpolitikai céljainkat segíteni tudjuk” – fogalmazott.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik