Belföld

Adóhitel – felezési idő

Adóhitele csaknem felét elengedik annak, aki november 2-áig fizet. Ez neki 82,2 százalékos hozamot jelent a végső határidőig számítva. Két és fél év múlva már mindenkinek törlesztenie kell.

Közel 80 ezer befektetőnek kell elgondolkodnia, hogy él-e a közeljövőben az adóhitel előtörlesztésének lehetőségével. A tartozását november 2-án éjfélig (az ünnepnapok miatt módosult az október 31-ei határidő) visszafizető befektető ugyanis hátralékának csupán 55 százalékát köteles visszaadni, a többit elengedi az állam. Az ajánlat azért is kecsegtető, mert előbb-utóbb úgyis törleszteni kell, hiszen eltörölték az adóhitel intézményét.

Ilyen típusú kedvezménnyel utoljára a 2003-as bevallásban élhettek az adózók, és az előírás szerint 2007. április 20-áig e tartozást vissza kell fizetni. Egyébiránt a kedvezmények csak akkor vehetőek igénybe, ha az adott időpontban a magánszemélynek nincs az adóhatóságnál végrehajtható köztartozása. Az adózó több részletben is fizethet, ekkor az adott időpontra vonatkozó kedvezmény jár neki a befizetései után.


Adóhitel – felezési idő 1

Extra hozam


Egy kamatmentes kölcsön visszafizetésekor azt gondolhatnánk, jobban járunk, ha később fizetünk, mint ha előbb rónánk le a tartozást, éppen ezért adnak kedvezményeket az adózóknak attól függően, hogy mikor törlesztenek. Ám ez esetünkben nem éppen így fest.

Aki most hajlandó a befektetéseit átcsoportosítani, és készpénzt felszabadítani a befizetéshez, annak 82,2 százalékos hozamot eredményez a végső határidőig a tartozás 45 százalékának elengedése. Aki persze ennél jobb hozamot tud elérni 2007 áprilisáig, annak valóban nem érdemes most törlesztenie. A novemberi határidőhöz kapcsolható tartozás-elengedéssel azonban – a törvény szerint – nem élhet az a 3800 befektető, aki 2003-as személyi jövedelemadóját adóhitellel csökkentette. Számukra csak a további határidők kedvezményei vehetők igénybe.

Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) az adózóknak június végéig postázta az adóhitel összegéről és visszafizetéséről rendelkező határozatot. Ha ezt valaki nem kapta meg vagy elvesztette, akkor az illetékes APEH-igazgatóságon érdeklődhet a tartozás nagyságáról, illetve a postai küldemény elmaradásának okáról. A hátralék csekken és átutalással egyaránt törleszthető, de vigyázni kell, nehogy téves számra menjen a pénz, mert ilyen esetben elúszik a kedvezmény.







Már történelem
Az adóhitel intézményét az 1995-ös adóévben vezették be. A befektetők a tőkeszámlájukon tartott nyilvánosan kibocsátott részvények és befektetési jegyek éves átlagos állományának növekedése után vehettek igénybe adókedvezményt. Kezdetben a növekmény 30 százaléka, majd 1999-től 20 százaléka, de legfeljebb 200 ezer forint volt az adócsökkentés megengedett mértéke. Ekkortól szigorították a befektetési alapokra vonatkozó szabályokat is. A rendszer úgy működött, hogy amikor valakinek csökkent a nyilvántartott befektetése egy adott évben, akkor az szja-bevallása benyújtásakor ennek megfelelően visszafizetett az adóhitelből.

Túlbecsülve

A teljes fennálló adóhitel-állomány 20,2 milliárd forint – tájékoztatta lapunkat az APEH. Így teljesen nyilvánvaló, hogy a tavaly ősszel még 14 milliárd forintra prognosztizált idei visszafizetést (is) túlbecsülték a büdzsé tervezésekor, hiszen – a kedvezmény miatt – akkor is csak 11,1 milliárd folyna a költségvetésbe, ha már most mindenki katonásan fizetne. Nem beszélve arról, hogy a fent jelzett 3800 fő, aki tavaly érvényesített kedvezményt, most egyáltalán nem utalhat. Nekik egyébként a mostani 45 százalék helyett legfeljebb 20 százalékot engednek el, ami 25 százalékos hozamot jelent a végső határidőig hátra lévő két és fél évre, és nem egészen évi 10 százalékot az adóhitel teljes időszakára vonatkozóan.

Amúgy ők ekkora kedvezményt kapnak akkor is, ha csak 2005. június végéig törlesztenek, tehát semmi sem szól amellett, hogy most rendezzék a számlát. Nem meglepő, hogy ma már a Pénzügyminisztériumban is csupán 10 milliárd forintos adóhitelből származó bevétellel kalkulálnak 2004-re.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik