Belföld

A volt BÉT-elnökök az árfolyamnyereség-adó ellen

A Budapesti Értéktőzsde volt elnökei kilenc pontos közleményben bírálják és nevezik elfogadhatatlan, gazdaságilag irracionális és diszkriminatív intézkedésnek az árfolyamnyereség-adó tervezett bevezetését - olvasható BÉT honlapján.

A Budapesti Értéktőzsde szerdai közleményét Bokros Lajos egyetemi tanár, Száz János egyetemi tanár, Simor András, a Deloitte Rt. elnöke, Jaksity György a Concorde Értékpapír Rt. vezérigazgatója valamint Szalay-Berzeviczy Attila jelenlegi BÉT elnök, a HVB Bank Hungary Rt. ügyvezető igazgatója írta alá.

A volt tőzsdeelnökök sorából Járai Zsigmond jegybankelnök neve hiányzik.

A volt elnökök 9 pontban foglalták össze álláspontjukat

, melyben a tőzsdei ügyletek nyeresége után fizetendő adó szerintük;

• diszkriminatív, mert különbséget tesz a befektetési és megtakarítási formák között
• közvetlenül hátrányosan érint 160 ezer tőzsdei kisbefektetőt;
• több mint 2 millió ember megtakarítására, és ezáltal nyugodt jövőjére lehet kedvezőtlen hatása a nyugdíjpénztárakon és a befektetési alapokon keresztül;
• ellentétes az elfogadott kormányprogrammal, mely a polgárok és a családok öngondoskodását szorgalmazza;
• nem biztosít a költségvetésnek érdemi bevételt, mivel a tőzsdén forgó részvényeknek mindössze 4.4 százaléka van hazai kisbefektetők birtokában;
• kizárólag a hazai kisbefektetőket érinti, a hazájukban adózó külföldi befektetőket
nem;
• fenntartja, sőt tovább rontja a nemzetgazdasági megtakarítások amúgy sem egészséges szerkezetét;
• rontja a magyar középvállalatok tőkéhez jutási esélyét;
• gyengíti a Budapesti Értéktőzsde helyzetét és szerepét a régión belül.


A tőzsde elnökei szerint a kormány elhibázott döntést hoz, amennyiben azután, hogy 2003-ban eltörölték az árfolyamnyereség-adót, minden gazdasági racionalitást nélkülözve ismételten bevezetik azt, ráadásul ésszerűtlen mértékben. A lépés veszélybe sodorja az amúgy is gyenge lábakon álló magyar megtakarítási hajlandóságot, és hozzájárul ahhoz, hogy a már most is túlzott mértékű lakossági eladósodottság tovább növekedjen.

Címkék: archívum

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.