Belföld

Reformszünet az egészségügyben

A hírek szerint lemondott, a hivatalos közlések alapján csak szabadságra ment az OEP főigazgatója. Annyi azonban biztos, hogy a reformok iránt elkötelezett szakember elképzelései a következő két évben nem érvényesülhetnek.

Lapértesülések szerint lemond megbízatásáról dr. Matejka Zsuzsanna, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár főigazgatója. A hírek szerint a rendszerváltás óta e tisztet leghosszabb idő óta betöltő szakember maga kezdeményezte felmentését.


Semmilyen hivatalos megkeresés, vagy lemondási szándékról szóló levél, illetve szóbeli közlés sem jutott el a szaktárcához – hangsúlyozta a FigyelőNet megkeresésére Tóth Judit, az Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztérium szóvivője. Mint mondta, tudomásuk szerint Matejka Zsuzsanna tartósan szabadságon van.








Mi is az az IBR?
Az 1999-ben az OEP támogatásával Veresegyházon és környékén kísérleti jelleggel éppen Matejka Zsuzsanna irányításával bevezetett IBR (irányított betegellátási rendszer) lényege, hogy a kísérlet résztvevői az általuk ellátott lakosság után kapott fejkvótákból gazdálkodtak úgy, hogy ha a betegek ellátása kevesebbe került a rendelkezésre álló összegnél, akkor megtakarításuk keletkezett. Fontos változás a szisztémában, hogy a finanszírozó (az egészségpénztár) és az ellátók (orvosok, kórházak, egészségügyi szolgáltatók) mellé a modellben egy harmadik szereplő, az ellátásszervező is belép a rendszerbe. Az ő feladata elérni, hogy a beteg mindig a megfelelő ellátást kapja.


Reformokra készült


Matejka Zsuzsanna hivatalba lépését követően újságíróknak hangsúlyozta, hogy elsősorban az irányított betegellátási modell bővítése és a szabályozott gyógyszerpiac kialakítása csábította a főigazgatói székbe. Az elmúlt időszakban mindkét téma folyamatosan napirenden volt, sőt szakemberek arra is felhívják a figyelmet, hogy tucatnyinál több koncepció készült. Arról nem beszélve, hogy miniszteri biztosokat is kineveztek az ügyek előmozdítása érdekében.


Különösen biztatóan alakultak az események – legalábbis a reformtervek szempontjából – Gyurcsány Ferenc miniszterelnök-jelöltsége idején, a kormányfőjelölt ugyanis abban a szűk egy hónapban, amikor a miniszterelnöki bársonyszékre várakozott, kilátásba helyezte az egészségügyi szféra átfogó reformját. Hivatalba lépését követően azonban a reformlépések elhalasztása mellett döntött, mindössze kisebb átalakítások mellett kötelezte el magát és kormányát.


Kis lépések taktikája


A küszöbön álló átalakításokról szólva Tóth Judit, a szaktárca szóvivője annyit mondott, hogy átfogó reformok helyett olyan alapvető, kis lépésekre kerül sor, amelyek azért a betegek számára is érzékelhetőek. Így a várakozási idő csökkenésére és az ellátási körülmények javulására lehet számítani.


A gyógyszerpiaci reformok kapcsán arra hívta fel a figyelmet a szóvivő, hogy a gyógyszergyártókkal napirenden vannak a tárgyalások, de a minisztérium által „gyógyszerbékének”, a közvélemény által inkább csupán „fegyverszünetnek” nevezett megállapodás nyomán 2006-ig nem várható lényegi fejlemény. Az irányított betegellátási rendszer modellje kapcsán Tóth Judit szerint még csak halasztásról sem lehet beszélni, helyesebb úgy fogalmazni: ez a kérdés lekerült a napirendről.


Ha Matejka Zsuzsanna korábbi szavait, s az ezekből körvonalazódó terveit összevetjük a tárca szóvivőjének szavaiból kirajzolódó valósággal, megállapíthatjuk, hogy akár lemondott az OEP főigazgatója, akár csupán szabadságolta magát, túl sok tennivalója az elkövetkező két évben aligha akadna hivatalában.

Címkék: archívum

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.