Lazlo, a magyar. Brüsszelben sok helyen csak így ismerik Somogyi Lászlót, a Connectic Belgium épületrestaurátor és fémipari vállalkozás tulajdonos-cégvezetőjét, aki másfél évtizede van jelen a belga piacon. Száz százalékig belga cége egyebek mellett részt vett a királyi palota restaurálásában, a flamand parlament és az igazságügyi palota kupolájának rekonstrukciójában, az Egmond-palotában található belga külügyminiszteri dolgozószoba belső terének, és – hogy a legújabb munkák közül is említsünk egyet – az Európai Parlament új sajtóközpontjának kialakításában.
Géemkában kezdte
Az 1980-ban az egri tanárképző főiskola rajz-földrajz szakán végzett, szabadidejében festőművész vállalkozó pályafutása bővelkedett érdekes fordulatokban. Tanári diploma ide vagy oda, saját bevallása szerint mindig is a művészeti pályára készült. Az „első komoly munkahelye” a Képzőművészeti Kivitelező Vállalat volt Budapesten, ahol grafikusként dolgozott. „Nagyon jó iskola volt. Megtanultam a kőfaragást, a kőszobrászatot, a stukkókészítést és az aranyozást” – emlékszik vissza az „aranyidőkre”.
Életében, a gmk-k beindulása hozott jelentős változást. „A nyolcvanas évek első felében hivatalosan alig több mint háromezer forintot kerestünk, a munkaidőn túli fusizásból ennek a többszörösét. Nem véletlen, hogy majdnem csődbe ment az ország” – jegyzi meg némi malíciával. De, amikor egy osztrák építőipari cég meghívta néhány kollégájával, hamar rájött, hogy a gmk-nál is van jobb.
Véletlen ismeretség a hercegnővel
A kétéves megbízatás egy ausztriai kastély restaurálására szólt. „Olyan sokat kerestünk schillingben, hogy az akkori szabályok miatt nem mertük hazahozni” – mondja. Jobb híján, sok akkoriban külföldön dolgozó magyarhoz hasonlóan, Cocom-listás számítógép-alkatrészeket hoztak be az országba, szó szerint a hatóságok jóváhagyásával. A kastélytulajdonosok egyik kézből a másikba adták az ügyes kezű magyarokat. Közvetlenül a rendszerváltás előtt egy badeni kiállításon kötött véletlen ismeretség Stephanie von Windischgraetz hercegnővel a távoli Belgium felé terelte az éppen hazafelé orientálódó restaurátort.
Egy belgiumi kastélyfelújítás kapcsán 1989 és 1991 között Somogyi László ösztöndíjjal volt kinn Belgiumban, ahová 1992-ben visszatért, amikor rövid franciaországi, ausztriai és magyarországi tartózkodás után egy magyar építőipari cég megbízásából vételi szándékkal terepszemlét tartott. Rá is akadt egy idős férfi tulajdonában lévő kis építőipari vállalkozásra. Az volt a cél, hogy bevásárolják magukat a cégbe, ami egyszerűbbnek tűnt a cégalapításnál.
Már aláírásra kész volt a szerződés, előrendeléseik is akadtak, amikor a két magyar tulaj összerúgta a patkót. Somogyi, akinek egy vasa sem volt, hirtelen döntésre szánta el magát. A tulajdonos vételi opcióval bevette a saját, RPG nevű cégébe azzal, hogy egy éven belül kifizeti a tulajdonrészét. Érdemes volt „lapot kérni a tizenkilencre”, hiszen már a második munkájuk a királyi palotába szólította őket, ahol a műmárványozáshoz hiányzott a megfelelő szakember. Magyarországon nem kellett sokáig kutatni a hozzáértő kezek után.
A belgák féltek a magyaroktól
A cég operatív ügyeit intéző magyar ezek után megkereste megrendelőjüket, a Soficom nevű nagy brüsszeli építőipari holdingot, hogy nem akarnak-e betársulni a vállalkozásba. Így aztán még az egy év letelte előtt háromszor annyiért eladta a kis céget, mint amennyiért megvette volna, de az RPG ügyvezetője maradt.
A 27 vállalatból álló holdingban a magyart nagy becsben tartották, pedig – mint most bevallja – jó, ha a felét értette annak, ami az igazgatósági üléseken elhangzott. Somogyi akkoriban két lovat ült meg egy fenékkel, hiszen a belga álláson kívül egy magyar vállalkozást is irányított, a Connecticet. Ez utóbbi kizárólagos szerződés alapján szállított az RPG-nek fém, üveg, fa, gipsz és kerámia építőipari termékeket, amelyeket aztán belga szakemberek építettek be. Somogyi kényszerből hozta létre a céget, a belgák ugyanis akkoriban féltek a magyarországi üzleti partnerektől. Vele kivételt tettek, mert ismerték, bíztak abban, hogy majd ő megszűri a problémákat. „Így is történt” – jegyzi meg.
Az olcsó magyar termékek belgiumi importjában rejlő előny megszűnésével megkezdődött a leválás. Somogyi László előbb 1996-ban megalapította a Connectic Belgiumot, majd a következő év májusában, újra önállósítva magát, búcsút vett az RPG-től is. Egyúttal felvette a belga állampolgárságot.
Túl a nehéz időkön
Somogyi László
49 éves, az egri tanárképző főiskola rajz-földrajz szakán végzett 1980-ban. A Képzőművészeti Kivitelező Vállalatnál grafikusként elhelyezkedve megtanulta a kőfaragást, a kőszobrászatot, a stukkókészítést, az aranyozást. Ilyen munkákat végzett Ausztriában, majd Belgiumban, ahol 1992-ben megvásárolta az RPG építőipari céget.
1996-ban megalapította a Connectic Belgiumot, amellyel tavaly 1,7 millió euró forgalmat ért el. Több restaurációs projektben szakértőként is részt vett.
1985-től a magyar Képzőművészeti Alap tagja. Aktív alkotóművész, rendszeres kiállító.
Nős, három gyermek apja. Hobbija a golf.
Magyarország uniós tagsága, illetve az EU kibővítése a Connectic Belgium számára is tartogat lehetőségeket és kihívásokat egyaránt. Somogyi László megtalálta annak a módját, hogy az átmeneti korlátozás ellenére is tudjon magyar munkaerőt alkalmazni Belgiumban. „A kézi munkának, amiben a mieink nagyon versenyképesek, errefelé még mindig nagy az értéke” – teszi hozzá. A munkavállalási engedélyek elintézése ugyanakkor a nagy bürokrácia miatt hálátlan, időigényes munka, és ezért nem éri meg vele foglalkozni.
„Januárban a lengyelek elhappoltak előlünk egy munkát” – mond egy konkrét példát a Magyarországról elszármazott belga vállalkozó arra, hogyan fokozódik az építőiparban a bővítés következtében a konkurenciaharc. Somogyi László egy hazai fémüzembe is szívesen invesztálna, ami az olcsóbb munkaerő okán jobb befektetésnek tűnik, mintha Belgiumba hozna ki munkásokat. Az itthoni ingatlanárakat viszont ésszerűtlenül magasnak tartja. „Tatán 20-25 százalékkal többe kerül a terület ára, mint Belgiumban” – tesz egy érdekes összehasonlítást.
A kamaszkor vége
A Connectic Belgium tulajdonosára hamarosan más fontos döntések is várnak. Véleménye szerint cége körülbelül 2 millió euróval eléri azt az éves forgalmat, amelyet még saját erőből, nagyobb invesztíció nélkül elbír. „Egy éven belül el kell döntenem, hogy megmaradok-e ezen a szinten, vagy előremegyek, amihez viszont nagyobb tőke kell” – morfondírozik.
A cég kamaszkorának vége. Vagy – a belga „normáknak” megfelelően – a cég beszáll egy nagyobb csapatba (holdingba), ahol stabilabb finanszírozási és stratégiai lehetőséget kap, vagy – kihasználva az európai nyitást – összeáll egy olyan dinamikus magyar vagy más keleti céggel, ahol a kölcsönös előnyök kihasználhatóak.
