A Roma Sajtóközposnt közleményéből kiderül, hogy az egyetlen roma rádió október tizennyolcadikán megújult struktúrával, új műsorokkal jelentkezik.
Ignácz József főszerkesztő elmondta: sajtóműhely indul, amelynek fő célja, hogy roma és nem roma újságírók egy fórumon belül leülnek megvitatni a romákat érintő aktuális kérdéseket. A másik újdonság, hogy a lovári nyelvű műsor mellett hetente kétszer jelentkezik egy beás nyelvű magazin is. Változik a rádió honlapja is, amely interaktív lesz, a műsorokhoz hozzá lehet szólni.
Ignácz József hangsúlyozta: bár a műsorok újak lesznek, a gárda marad a régi, sőt a nyári, anyagi gondok miatt elment kollegákat is sikerült visszacsábítani. A főszerkesztő szerint az eddigi működés elsősorban a támogatóknak és a segítőknek köszönhető, akik remélhetően a jövőben is kitartanak a Rádió C mellett.