Belföld

Heten maradtak a magyar Szilicium-völgy tenderben

14 pályázat érkezett, amelyből hét pályamű alkotóit hívták meg a második fordulóba a Szilicium-völgy mintájára kiírt Zsámbéki-medence beépítési terv tenderére - közölte a Zsámbéki-medence Térségfejlesztő Kht.

A közlemény szerint, az Archinovum Európai Településrendezési és Építészeti Ötletpályázat célja a Zsámbéki-medence összehangolt településrendezési koncepciójának kialakítása, a régió felkészítése az amerikai Szilícium-völgy mintáját követő tudásvölgy befogadására.

A holland, ír és magyar pályázóknak a tervezés során csaknem 300, a Tudásvölgyhöz kapcsolódó projekt – közöttük a három fő pillér, a Campus, az Innovációs Központ és a Technológiai Park – környezetét és összefüggéseit is meg kellett határozniuk.

A Magyarországon egyedülálló, nemzetközi kiírás különlegességét az adja, hogy a településrendezési, fejlesztési és építészeti tervek összehangolásával, az érintett szakmák integrálásával határozzák meg a térség struktúráját, megalapozva ezzel az ott elterülő 14 település harmonikus együttműködését, közös fejlődését – áll a közleményben.

A pályamunkák túlnyomó többsége Herceghalmot jelölte meg a régió lehetséges központjaként, de kiemelték Bicske és Biatorbágy szerepét is, elsősorban az infrastrukturális adottságokra építve. A tervezők fontosnak tartják a térség úthálózatának fejlesztését és elővárosi vasút indítását, a régió közlekedési gondjainak megoldására.

Szintén központi helyet foglal el a településközpontok rehabilitációja, a medence természeti és épített értékeinek védelme.

A második fordulóra meghívták a budapesti Innosec Ingatlan Kft. és a dublini A.D.P.M. Consult konzorciumot, a Proper-Land Ingatlan Tanácsadó Kft-t, a Roeleveld-Sikkes Architects Hungary Kft-t, a Portaterv Kft-t, a Mérték Építészeti Stúdiót, a Pomsár és Társai Építész Iroda Kft-t, és az M-Teampannon Kft-t. A második forduló 2004 novemberében zárul.

A pályázat kiírói, az Országos Lakás- és Építésügyi Hivatal, a Magyar Építész Kamara, a Zsámbéki Medence Regionális Területfejlesztési Társulás és a Zsámbéki-medence Térségfejlesztő Kht. a továbbjutókat 1 millió forint díjban részesítették.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik