Belföld

1600 lakás épül Albertfalván

A Csizy és Lukács Társasházak Kft. mintegy ötmilliárd forintos beruházásában 1600 lakásból álló épületegyüttes I. ütemének építése kezdődött, Budapest XI. kerületében, a Fehárvári és Kondorosi út találkozásánál - tájékoztatott a beruházó cég.

A közlemény szerint a 3,7 hektáros területen az első ütemben 420 lakás épül fel 2005 második felére. A három lépcsőházas, pincegarázsos, öt emelet és két szint tetőtérrel ellátott épületegyüttesben 28-75 négyzetméter nagyságú lakásokat alakítanak ki.

Szél Imre a beruházó cég értékesítési vezetője az elmondta: a Kondorosi út 8. szám alatti, eredetileg ipari ingatlanként üzemelő épület, később lakóház helyén épülő lakónegyed I. ütemének költsége mintegy 5 milliárd forintot tesz ki.

Ebből a telek értéke mintegy 1,1 milliárd forint volt. A régi épületek bontási költsége, és a 28 lakó elhelyezése 220 millió forintba került.

A beruházás I. ütemének kivitelezése 3,25 milliárd forintot emésztenek fel, továbbá az irodafenntartás, a marketing költségei 360 millió forintot tesznek ki.

Az értékesítési vezető közölte: a beruházó a HVB pénzintézettől a telek megvásárlására 755 millió forintos, míg a projekt megvalósítására 3,87 milliárd forintos hitelt vett fel. A lakásvásárlók a HVB Jelzálogbankon keresztül juthatnak államilag támogatott lakáshitelhez.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik