Belföld

K&H-ügy – kibeszélő-show

Immár politikusokat, rendőröket is magával ránthat a K&H-botrány fő gyanúsítottja, aki részletes vallomást tesz az ügyészeknek. Áttörés következhet be a büntetőügy menetében – írja a héten a Figyelő.

Valakit, valamiért megvesztegetett – ügyészségi források , nyomozati érdekekre hivatkozva, csak ennyit hajlandóak közölni Kulcsár Attila volt befektetési tanácsadó legújabb vallomásával kapcsolatban. A K&H Bank több milliárd forintos sikkasztással gyanúsított volt ügyvezetője ezúttal egy hivatali vesztegetési ügy részleteiről számolt be.

Az általa elmondottak, a kijelentéseit alátámasztó telefonlehallgatási jegyzőkönyvek, valamint dokumentumok alapján a Fővárosi Főügyészség rögvest meg is gyanúsította őt. További tanúkat hallgatott meg, és a hírek szerint tízmillió forintos kenőpénzt elfogadó további szereplő vagy szereplők beidézésére készül – írja a csütörtökön megjelenő Figyelő.








Egy friss hír
Vesztegetéssel gyanúsították meg a közpénzügyi államtitkárság volt főtanácsadóját az ügyészségi nyomozók kedden, mert 10 millió forintot kért és kapott Kulcsár Attilától, a K&H Bank volt munkatársától, és ezért átadta neki a PSZÁF-ról szóló jelentés másolatát – tudatta a Legfőbb Ügyészség az MTI-vel. A gyanúsított nevét nem hozták nyilvánosságra. Borbély Zoltán legfőbb ügyészségi szóvivő az MTI érdeklődésére elmondta: a gyanúsított részletes vallomást tett, a gyanúsítással szemben ellenvetéssel élt, szabadlábon védekezhet.

Az ügyészség óvatos


A dolog pikantériája, hogy az ügyet a Központi Ügyészségi Nyomozó Hivatal (KÜNYH) vette kézbe, ami azt jelzi, hogy az ügylet másik résztvevője olyan személy lehet, aki vagy mentelmi joggal bíró parlamenti képviselő, politikus, vagy pedig magas beosztású vezető, rendőr. Egyes értesülések szerint egyébként mindkettő: az ügyben Kulcsár mellett két személy is érintett lehet, egyik a mentelmi joga, másik pedig a hivatásos szolgálati viszonya miatt tartozik a KÜNYH hatókörébe.

Az ügyészség óvatossága és titkolódzása persze érthető: ha sikerülne feketén-fehéren bebizonyítani, hogy a K&H pénzek környékén mozgolódó politikusok és állami vezetők közül valaki törvénytelenséget követett el, akkor áttörés következne be az eddig leginkább csak a bank és a brókercég egykori vezetőit, valamint néhány ügyfelét érintő büntetőügy menetében. Másrészt viszont, ha Kulcsár Attila vallomása alapján mégsem tudnák megalapozni a volt befektetési tanácsadó által említett szereplővel szemben a gyanút, és a név idő előtt kiszivárogna, akkor újabb politikai támadásnak tennék ki a szervezetet.


Találgatósdi


Az ügyészség titkolózása persze tápot adott a találgatásoknak, főleg, mert maga Kulcsár Attila számos olyan ügyet említett még külföldre menekülése és letartóztatása előtt tavaly nyáron, amelyet a hatóságoknak vizsgálniuk kellett. Akkor több olyan, aláírás nélküli, ámde a befektetési tanácsadónak tulajdonított és forrásaink által hitelesnek tekintett irat keringett újságírók között és a rendőrök kezén is, amelyekben Kulcsár – a Pannonplast-ügyet összegezve, az Állami Autópálya-kezelő Rt. átutalásait részletezve vagy éppen a K&H Equities ügyfélköréről írva – a hivatali vesztegetés tényállását bőven kimerítő esetekről számolt be.

„Ekkor összeállt egy csapat a kormány magas rangú képviselőiből, baloldali újságírókból, illetve néhány, a Kormányzati Ellenőrzési Hivatalban dolgozó, vezető beosztású barátunkból, akikkel együtt a médiában szerettünk volna nyomást gyakorolni a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletére” – így ír például egyik állítólagos feljegyzésében Kulcsár arról, hogy 2003 tavaszán miként próbálták jobb belátásra téríteni Szász Károlyt, a PSZÁF akkori elnökét, illetve alkalmazottait a végül a botrány nyári kirobbanásához vezető, törvénytelen tőzsdei felvásárlási akció, a Pannonplast-ügy vizsgálatai során.

A kampány alapját – amint azt ebben a dokumentumban a volt befektetési tanácsadó leírja – egy Kehi-jelentés és a hozzá kapcsolódó háttéranyag képezte, amelyet 10 millió forintért bocsátottak a rendelkezésére. Erről az ismeretlen eredetű jelentésről tett említést Szász Károly 2003. június 16-án a kórházban, megverése után, néhány nappal később pedig a közpénzügyi államtitkár, Keller László volt kénytelen beismerni, hogy a dokumentum egyes részletei az általa elkészített jelentéssel mutatnak hasonlóságot.

További részletek a Figyelő szeptember 23-án megjelenő 39. számában olvashatók.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.