Belföld

Bush buzdít, az ENSZ figyelmeztet

A terrorizmus elleni harcra buzdított kedden George Bush amerikai elnök az ENSZ Közgyűlése előtt. Kofi Annan ENSZ-főtitkár pedig figyelmeztette a nemzetközi közösséget, hogy "szégyentelenül semmibe veszik" a nemzetközi jogot.

A terrorizmus elleni erőfeszítések fokozására szólította fel a nemzetközi közösséget George Bush amerikai elnök, és védelmébe vette az iraki háborúról hozott döntését az ENSZ Közgyűlése előtt mondott keddi beszédében.

Kijelentette: az amerikai vezetésű iraki hadjárat megszabadította az iraki népet “egy törvényen kívül álló diktátortól”. Úgy vélekedett, hogy a világszervezetnek többet kellene tennie egy demokratikus és szabad Irak felépítéséért. Szavai szerint Irak rászorul erre a nemzetközi támogatásra, mert “könyörtelen ellenségei vannak” a demokratikus Irak építésének.

Figyelmeztetett: az al-Kaida nemzetközi terrorhálózathoz kötődő terrorcsoportok támadásainak élénkülésével kell számolni Irakban és Afganisztánban, amint közelít e két országban a választások kitűzött ideje. Hozzátette: kormánya kitart Afganisztán és Irak népe mellett, hozzásegíti mindkettőt szabadságvágyának beteljesüléséhez.

Annan: a nemzetek semmibe veszik a nemzetközi jogot

Kofi Annan ENSZ-főtitkár kedden figyelmeztette a nemzetközi közösséget, hogy “szégyentelenül semmibe veszik” a nemzetközi jogot, a törvénysértésekre felhozott példaként az iraki foglyokkal történt amerikai visszaéléseket említve.

Az ENSZ-közgyűlés állam- és kormányfők, valamint külügyminiszterek részvételével kezdődött, 59. ülésszakának nyitónapján mondott beszédében a világszervezet főtitkára hangsúlyozta: senki sem áll a törvények felett akár Szudánban, Irakban, Ugandában, Oroszországban vagy a Közel-Keleten. “Újra és újra azt látjuk, hogy azok, akik elrendelik az ártatlan életek, a polgári személyek, a gyengék, főként a gyermekek tiszteletét, semmibe veszik a törvényeket” – hangsúlyozta Kofi Annan. Irakban polgári személyeket mészárolnak le hidegvérrel, míg segélymunkásokat, újságírókat és másokat “túszul ejtenek és a legbarbárabb módon gyilkolnak meg.” “Ugyanakkor azt látjuk, hogy az iraki foglyok ellen gyalázatos visszaéléseket követnek el” -mutatott rá a főtitkár, a Bagdad melletti Abu Graib börtönben amerikaiak által elkövetett fogolykínzásokra utalva.

“Minden nemzetnek, amely a törvény uralmát szorgalmazza otthon, azt külföldön is tiszteletben kell tartania. Minden nemzetnek, amely külföldön szorgalmazza, otthon is meg kell a törvény uralmat szilárdítania” – szögezte le Kofi Annan a kéthetes ülésszak nyitónapján. Annan hangsúlyozta: a törvények, közöttük a Biztonsági Tanács határozatai jelentik a legjobb alapot az elhúzódó válságok megoldására a Közel-Keleten, Irakban és a világ más részeiben. Felszólította a nemzeteket, írjanak alá szerződéseket a polgári személyek védelméről és erősítsék meg és alkalmazzák a leszerelési egyezményeket, amelyek közül néhányat – így az atomcsend-egyezményt – a Bush-kormányzat nem ismer el.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik