Belföld

Halogatja a TEBÉSZ tájékoztatását az E.ON

A Tőzsdei Egyéni Befektetők Érdekvédelmi Szövetsége (Tebész) tájékoztatást kért, de nem kapott az E.ON érdekeltségébe tartozó három áramszolgáltató társaságtól a kiszorítási eljárással kapcsolatos peres eljárásokról - közölte az érdekvédő szervezet.

A Tebész szeptember 13-i keltezésű levelében ismételten tájékoztatást kért a cégektől, amelyek korábban arra hivatkozással tagadták meg az információ-szolgáltatást, hogy nem rendelkeznek információval a Tebész részvényesi státusáról. Az érdekvédő szervezet állítja: már hónapokkal ezelőtt felhívta a cégek figyelmét arra, hogy egy-egy részvény erejéig részvényese az E.ON leányvállalatoknak.

A Tebész egyebek közt arra szeretne választ kapni, hogy a társaságok miért vetették alá magukat a tulajdonos által kezdeményezett választott bírósági eljárásnak, amely az érdekvédő szövetség álláspontja szerint jelen esetben nem lett volna kötelező. Ezzel ugyanis az áramszolgáltatók – a Tebész jogértelmezése szerint – megsértették a társasági törvénynek azt az előírását, amely a vezető tisztségviselők számára tiltja bármely részvényes érdekeinek más részvényesek érdekeivel szembeni támogatását.

A Tebész jogi lépéseket is kilátásba helyezett, amennyiben az információkérés megtagadása miatt a szervezet lekési a perbe való beavatkozás lehetőségét, és az áramszolgáltató társaságok elveszítik a pert. 

Az E.ON a három áramszolgáltatóra tett nyilvános vételi ajánlatának lezárása után kiszorítási eljárást indított. Ennek keretében a cégek igazgatósági határozatokat hoztak arról, hogy érvénytelenítik azokat a részvényeket, amelyeket tulajdonosaik nem ajánlottak fel az E.ON Hungáriának.

A kisbefektetők viszont vitatják az E.ON kiszorítási jogát és pert indítottak az E.ON ellen. A perre tekintettel az áramszolgáltatók hatályon kívül helyezték a részvények érvénytelenítését elrendelő igazgatósági határozatokat, ezt viszont az E.ON Hungária Rt. támadta meg bíróságon.

A peres eljárások miatt felfüggesztették az Édász, a Dédász és a Titász szeptember 9-i rendkívüli közgyűléseit, amelyeknek a tőzsdei kivezetésről kellett volna határozniuk. A közgyűlések október 8-án folytatódnak.




Ajánlott videó

Olvasói sztorik