Belföld

Vizsgálat a 4-es metró budai felszíni többletmunkáiról

Nem állapítható meg személyi felelősség a 4-es metró több mint 13 milliárd forintosra tervezett budai felszíni munkálatainak 1,3 milliárd forintos költségnövekedése miatt, amit utólag hagytak jóvá, műszaki indokoltságuk alapján - rögzíti a főváros két illetékes szakbizottságának jövő heti ülésére benyújtott előterjesztés.

Moskovits Péter (MSZP), a pénzügyi bizottság elnöke az MTI-nek elmondta, hogy a szakbizottságok együttes ülésének befejezéséig nem kíván nyilatkozni az ügyben. Lakos Imrét (SZDSZ), az előterjesztés társszerzőjét, a városüzemeltetési bizottság elnökét, a testület egyhetes külföldi útja miatt az MTI nem érte el.

A Fővárosi Közgyűlés tavaly december közepén hozzájárult az áfa nélkül 1,3 milliárd forintos plusz költség kifizetéséhez, s egyúttal vizsgálatot rendelt el. A főpolgármesteri hivatal vizsgálata áprilisban elkészült, s május elején véglegesült. A BKV vizsgálata augusztusban zárult. A bizottsági elnökök a vizsgálati jelentések alapján indokoltnak tartják a többletmunkák elvégzését. Szerintük a közgyűlés csak utólagosan hagyhatta jóvá ezeket, mert folyamatban lévő munkát nem lehet leállítani. Rámutattak, hogy a főváros jelenlegi beruházási struktúrája és a hozzá kapcsolódó ellenőrzési rendszer nem alkalmas minden felmerült probléma kezelésére.

Az elnökök szerint az egyszemélyi felelősség nem állapítható meg, mivel a hetenkénti kooperációs értekezleteken kollektív döntések születtek a beruházónál. Javasolják a szabályozás felülvizsgálatát, illetve a költségkeret-túllépések ellenőrzésének szigorítását.

A hivatali vizsgálatot véglegesítő anyagban Tiba Zsolt főjegyző leszögezte, hogy a 2002 márciusa és 2003 áprilisa között szabálytalanul, engedély és pénzügyi forrás nélkül végeztetett többletmunkákat a beruházó BKV metró projektigazgatóság. Az önkormányzati beruházások presztízséhez méltatlan, “tűrhetetlen” dolognak tartja a főjegyző, hogy a beruházó csak több mint egy év után tájékoztatta az önkormányzatot a megrendelt többletmunkákról. A hivatali vizsgálati jelentés leszögezi, hogy megállapítható a beruházó felelőssége, mivel nem tájékoztatta időben az önkormányzatot és felhatalmazás nélkül végeztetett többletmunkákat.

A vizsgálat egyértelművé tette azt is, hogy az önkormányzat úgynevezett Programvégrehajtó Irodája sem élt ellenőrzési jogosultságával. A hivatal belső ellenőrei ezért szükségesnek tartják e két területen a személyi felelősség megállapítását. A vizsgálati anyag egyebek közt tartalmazza azt is, hogy a közgyűlés elé decemberben benyújtott előterjesztésben a Móricz Zsigmond körtérnél jelzett zápor- és lőszermentesítés 137 millió forintos többletköltsége nem azonosítható. A kivitelezőtől bekért építési naplóban a megjelölt kéthetes időszakban nincs záporra és lőszermentesítésre vonatkozó bejegyzés. A napló tanúsága szerint az adott időben a kivitelező nem is végzett a területen fizikai munkát.

A BKV vizsgálati jelentése a beruházás összetettségével, a munkák intenzitásával, s főként a megbízott külső mérnöki cég által kezelt pénzügyi nyilvántartási rendszer viszonylagos alkalmatlanságával magyarázta a problémákat.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.