Belföld

Emelnék a regisztrációs adót

A pénzügyi tárca előzetes tervezete szerint januártól 7-8 százalékkal emelnék a regisztrációs adót, s hatályát motorkerékpárokra is kiterjesztenék.

Az előterjesztés a regisztrációs adó újrakodifikálására és nem módosítására tesz javaslatot. Erre a tervezet indoklása szerint azért van szükség, hogy megszűnhessen a gépjármű-forgalmazók által bonyolultnak tartott adóelőleg-fizetési rendszer, és a regisztrációs adó kötelezettség a lehető legszorosabban együtt mozogjon az áfa-kötelezettséggel. Az adóelőleg fizetésére vonatkozó szabályozási kényszer megszűnését az is indokolja, hogy az Európai Unió 2005 őszére az autó árak egységesítésére szólította fel a gyártókat.

Az új törvénytervezet kiterjeszti az adóztatható kört a motorkerékpárokra. Ennek mértéke 80 köbcentiméterig 10 ezer forint, 125-ig 50 ezer forint, 500-ig 70 ezer, 900-ig 90 ezer, míg e felett 110 ezer forint lenne motorkerékpáronként.

A jelenleg hatályban lévő fix összegű adótételek valorizálására a szakmával egyeztetett módon került sor. Így egy benzinmotoros autó után 1100 köbcentiméterig illetve egy dízelmotoros után 1300 köbcentiméterig 130 ezer forintot kellene fizetni, ha az 5-ös vagy annál jobb környezetvédelmi besorolású, míg ha 5-nél rosszabb környezetvédelmi osztályú, akkor 195 ezer forintot kellene fizetni jövőre jövőre fizetni. Mindkettő 8,3 százalékos emelkedés, ami figyelembe véve a jövőre tervezett 4-5 százalékos inflációt, 3-4 százalékos reálérték-emelést jelent.

Új elem ugyanakkor, hogy a nagy összegű gépjárművek esetén, a mellékletben meghatározott adó összege felett, személygépkocsiknál a 6 millió forint, motorkerékpároknál pedig a 3 millió forint feletti rész további 5 százalékát kell fizetni.

Nem változik ugyanakkor az eljáró adóhatóság, azaz marad a Vám és Pénzügyőrség, és ugyancsak érintetlen az adóigazolás rendszere, vagyis a forgalomba helyezésnek változatlanul feltétele a regisztrációs adó megfizetésének igazolása.

Az előterjesztés szerint a szabályozás nem titkolt célja, hogy a regisztrációs adó áfa-alapot képezzen. Ezáltal a költségvetés áfa-bevételei 8-15 milliárd forinttal nőhetnek, bár kétségtelen, hogy ugyanilyen összegben az autós társadalom rosszul járhat.

Az új törvénytervezet sem tartalmaz avultatást, vagyis a használt autókra, az új autókhoz viszonyított alacsonyabb adómértéket. A tervezet szerint ennek oka az, hogy az unióból származó használt autók nem áfa-alanyok által történő behozatala esetén a költségvetés csak a regisztrációs adóra tarthat igényt, így az avultatás túlzott preferenciaként is értékelhető volna.

Az újautó-kereskedők a regisztrációs adó áfa alappá tétele során azért tiltakozhatnak majd, mert a magánszemélyek ha uniós tagállamban vásárolnak használtautót, akkor a regisztrációs adó nem képez áfa-alapot.

Érdemi versenytorzító hatása ugyanakkor ennek a rendelkezésnek azért nem képzelhető el, mert az összes autóértékesítés forgalmán belül legfeljebb 10 százalék használtautó magánimport.

A törvénytervezet szakmai vitája augusztusban kezdődött. A PM az adótételek és a szabályozás kidolgozásában támaszkodott a Gépjármű-márkakereskedők Országos Szövetségének, a Magyar Gépjármű-importőrök Egyesületének és a Magyar Gépjármű-importőrök Országos Egyesületének véleményére is.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.