Belföld

Szervezeti átalakítás a Malévnél

A Malév gazdasági eredménye megfelel a korábban elvártnak. A vállalatot hamarosan privatizálják. Szervezeti átalakításra azonban még ebben a hónapban sor kerül - közölte Sándor László, a társaság vezérigazgatója pénteken.

Az előrejelzések szerint a Malév első nyolc havi teljesítménye megfelel a tulajdonos által korábban megfogalmazott elvárásoknak, amelyek teljesítése a 3 milliárd forintos tőkejuttatás feltétele volt.

Sándor László, a Malév elnök-vezérigazgatója megerősítette: a cég privatizációjáról a tulajdonos Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. döntése októberben várható.

Sándor László azt is közölte, hogy a társaság hatékonyságának növelése érdekében átalakítják a Malév szervezetét. Megszüntetik a vezérigazgató-helyettesi szintet és az igazgatók számát 17-ről 11-re csökkentik. Éves szinten ez 100-150 millió forint megtakarítást jelent.

Az egyeztetések a vezérigazgató-helyettessel, illetve igazgatókkal még nem zárultak le, ezért arról nem lehet pontos számadatot mondani, hogy hány szakember távozik a cégtől, vagy folytatja más poszton munkáját.

Igazgatóságok és osztályok megszüntetésével, illetve összevonásával az üzemeltetési, kereskedelmi és a gazdasági pénzügyi szervezetek szeptember közepétől divizókként működnek. Az új szervezeti struktúra kialakításánál figyelembe vették a nemzetközi gyakorlatot, és egyeztettek az érdekképviseletekkel is.

Sándor László kifejtette, hogy a privatizáció előtt álló társaságnak folyamatosan alkalmazkodnia kell az erősödő versenyhelyzethez, így nem lehet hónapokat várni az új tulajdonos elképzeléseire a szervezeti átalakításnál.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik