Belföld

Limitált szériák, kevés vevő

Kemény harc folyik a dúsgazdagok kegyeiért az öt nagy luxusautó-gyártó között. Az óriási beruházások, az akadozó értékesítés ellenére egyik piaci szereplő sem módosította optimista várakozásait.

A héten gördült le a futószalagról az ezredik Rolls-Royce Phantom a cég goodwoodi gyárában. Idén kezdték el gyártani a luxusautók egyik királyát, ami a felső árkategória legfelső részébe tartozik, a leggazdagabbaknak szánták. A klasszikus formájú Rollsokat idéző Phantom 370 ezer euróért, vagyis 90 millió forintért lehet új tulajdonosáé.



Limitált szériák, kevés vevő 1


Csakhogy a piaci verseny túl nagy, a vevők túl igényesek, és túl kevesen vannak. A Phantomból az év első nyolc hónapjában csupán 415 darabot sikerült eladni. Ennek ellenére a BMW tulajdonában levő Rolls-Royce igazgatója továbbra sem áll el az eredeti értékesítési tervektől: az idén összesen ezer darabot szeretnének értékesíteni az álomautóból.








Óriásautók
Az európai konszernek a szokásos autóméretnél jóval nagyobbra tervezték luxusjárműveiket. A több mint kéttonnás monstrumok ugyanakkor eleganciát és erőt sugároznak. A technikai és mechanikai legek mellett az utasteret is pazarra tervezték: az alapfelszerelések közé tartozik a Hi-Fi, a DVD, a beépített telefonrendszer, a televíziós sarok, a navigációs rendszer és az autó egyes részeinek műszaki állapotát jelző képernyő is.


Túl sokan vannak



A BMW Phantomja mellett a Mercedes Maybach modellje, a Volkswagen Bentley-je, a Fiat Ferrarija és a Ford Aston Martin autói is a dúsgazdagok kegyeiért versengenek. A régi piaci szereplők mellé az európai konszernek az utóbbi években sorakoztak fel.

Csakhogy a verseny már túl nagy, ezért az árak kialakításánál egyre kisebb játékterük van a cégeknek, és a szűk ügyfélkör csak tovább nehezíti a dolgukat. A piaci helyzet kiéleződését jelzi a Volkswagen leány, a Bugatti betörési kísérletének csődje is. A vállalat fél évvel ezelőtt tervezte belépését a luxusautók piacára a Veyron nevű szuper sportkocsival, de erre máig nem került sor. A nagy bemutatkozást technikai okokra hivatkozva állandóan elhalasztják.


Limitált szériák, kevés vevő 10

Az autógyárak értékesítési problémákkal küzdenek, a ténylegesen eladott autók száma jóval elmarad a tervtől. A Daimler Chrysler tavaly piacra dobott Maybach álommodelljéből 2003-ban csak 600 darabot tudtak értékesíteni, ami csupán hatvan százaléka volt a reméltnek. A konszern vezetői idén már józanabbul terveztek: évi 800 eladott luxuslimuzin a cél. A cég számításai szerint azonban csak az ezredik értékesített darab után térülnek meg a költségeik. A Volkswagen Bentley-jének eladásai drasztikusan visszaestek a tavalyihoz képest: idén csak 290 autó talált gazdára az első nyolc hónapban, szemben a tavalyi nyolcszázas rekordszámmal.

Milliárdos beruházások – bizakodás ész nélkül?


Limitált szériák, kevés vevő 11

Az európai autókonszernek a profit reményében az elmúlt években milliárdokat költöttek arra, hogy beszálljanak a luxusautó-bizniszbe. A szakértői vélemények szerint ugyanis ez a szűk piac a rendkívül magas ár és a viszonylag alacsony költségek miatt nagy nyereséget ígér.

A cégvezetők túlzott optimizmussal vágtak bele az új projektekbe. Egy Mercedes vezető a Maybach bemutatásakor évente nyolcezer eladott autóra becsülte a piac nagyságát, és folyamatos növekedéssel számolt. Ezzel szemben áll a gazdasági szakemberek véleménye. Egy német gazdaságkutató intézet szerint a luxusautó-piacnak évente 60 százalékkal kellene növekednie ahhoz, hogy a konszernek tervei megvalósulhassanak, és beruházásaik megtérüljenek.


Limitált szériák, kevés vevő 12

Ezt támasztja alá egy másik szakértő véleménye, aki szerint 2008-ra a piacnak kétszeresére kellene növekednie, hogy a szereplői nyereséget tudjanak produkálni. A 200 ezer euró feletti árkategóriában azonban jóval kisebbek a növekedési lehetőségek, mint például az eggyel alacsonyabb osztályban.

A szakértői vélemények ellenére a konszernigazgatók teljes optimizmussal vágtak bele az új projektbe. „A piacon pontosan olyan termékre van szükség, mint a Maybach” – jelentette ki például 2003-ban Jürgen Hubbert, a Daimler-Chrysler igazgatósági tagja.








USA: hálásabb piac
Az autógyáraknak nagyobb reményeket fűzhetnek az Egyesült Államokhoz, mint a vén kontinenshez. Az autók jóval több mint felét Amerikában sikerül eladni. Az európai gazdagok vagy kevesebben vannak, vagy szűkösebb anyagi körülmények között élnek, vagy másként gondolkodnak.

Egyéni igények, új modellek

A legtöbb problémát a vásárlók egyéni igényei jelentik. Ilyen magas árkategóriában ugyanis az ügyfelek már nem egyszerűen egy autót szeretnének vásárolni a rengeteg pénzükért. A Daimler-Chrysler például ötven manufaktúrát hozott létre a világ minden táján, amelyekben a vevők szinte saját maguk állíthatják össze autójukat. Végigkísérhetik a gyártását, állandóan módosíthatják kívánságaikat. Az egyes autók előállítási ideje így azonban túlságosan megnövekedett, maguk a gyártók sem számoltak ennyi vásárlói hóborttal és szeszéllyel.

A többi autókonszern a modellek variálásával igyekszik költséggazdaságosabb termelést folytatni. A Volkswagen inkább kivár, teljesen új modellt nem tervez, csak kisebb, takarékos, ám mégis sikkes módosításokat. Ezzel szemben a Rolls-Royce-nál egy kabrió változat piacra dobásától várnak új sikereket.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.