Belföld

Szili Katalin visszalépett az elnökjelöltségtől

Már csak öten maradtak az MSZP pártelnöki tisztért folyó versenyében, Szili Katalin, a párt második embere ugyanis visszalép jelöltségtől.

A Népszabadság információi szerint Szili akkor döntött úgy, hogy visszalép amikor fiatal szocialista képviselők Mozaik klubjának tagja tegnap délelőtt telefonon közölte vele, úgy döntöttek, hogy Hiller Istvánt támogatják. A lap szerint így valószínű, hogy az október 15-i elnökválasztó kongresszuson a küldöttek többsége, Gyurcsány által támogatott Hiller mellé áll majd.

A többi induló közt Hiller István, Jánosi György, Lamperth Mónika, Szekeres Imre és Toller László folytatja országjárását, amelynek során bemutatják programjukat.


Szili Katalin azzal indokolta visszalépését, hogy úgy ítéli meg, most az Országgyűlés elnökeként tehet a legtöbbet a politikai párbeszédért, a kormány stabilitásáért és a pártegységért. “Az a legfontosabb feladatunk, hogy az új kormány mögé egy szilárd értékrendű, mértékadó, a társadalmi elvárásokra fogékony, párbeszédképes politikai erőt állítsunk”. 


A házelnök szerint az MSZP augusztus 25-i, rendkívüli kongresszusa megteremtette a további, sikeres kormányzás feltételeit: “A 2002-es országgyűlési, majd helyi választási győzelmünk óta először éreztem valódi egységet és erőt a pártban”.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.