Belföld

Orbán-Mádl találkozó: előrehozott választásokról szó sem volt

A Fidesz világos, egyértelmű felhatalmazás, azaz választások nélkül semmifajta közhatalom gyakorlását nem tudja elképzelni - jelentette ki Orbán Viktor, miután Mádl Ferenc köztársasági elnökkel tárgyalt a miniszterelnök lemondása nyomán kialakult helyzetről.

Mint mondta, a Fidesz semmifajta alkuban részt venni nem tud és nem is akar. Korábban a párt parlamenti frakciója hétfői tanácskozásán azt mondta: Magyarországnak ma nem reformokra, nem harmadik útra, nem felforgatásra, hanem biztonságra, kiszámíthatóságra van szüksége.

Orbán Viktor szerint Magyarország ma kormány, miniszterelnök, hosszú távú megoldást nyújtó biztonságos alkotmányos berendezkedés nélkül van. Hozzátette, hogy a helyzet megoldásában nem tudott segítséget nyújtani a köztársasági elnöknek. Kérdésre válaszolva leszögezte, hogy megbeszélésükön előrehozott választásokról nem esett szó.


Orbán-Mádl találkozó: előrehozott választásokról szó sem volt 1

Mádl Ferenc fogadja Orbán Viktort (Forrás: MTI)

A politikus úgy látja, hogy az ország bizonytalan helyzetének felszámolása érdekében a kormánykoalíció pártjai és a köztársasági elnök tehet a legtöbbet. Orbán Viktor szerint “azért jutottunk idáig, mert 2002 és 2004 között a mostani kormánykoalíció vagy nem tudta, vagy nem akarta végrehajtani azt a programot, amelynek megvalósításával megbízták” – mondta a pártelnök. Álláspontja szerint, ha megvalósították volna a programot, Medgyessy Péter miniszterelnök nem kényszerült volna idő előtt távozni.

A Fidesz elnöke elmondta: a kialakult helyzet megoldását abban látja, ha olyan koalíció alakul, amely képes arra, hogy a 2002-ben tett vállalásokat teljesítse. Orbán Viktor közölte: azt kívánja, hogy a kormánykoalíció pártjai képesek legyenek olyan kormányt alakítani, amelynek van elegendő elszántsága és képessége a feladat teljesítésére.

Orbán délelőtt pártja parlamenti frakciója előtt beszélt. – Magyarországnak ma nem reformokra, nem harmadik útra, nem felforgatásra, hanem biztonságra, kiszámíthatóságra van szüksége – mondta Orbán Viktor, a Fidesz elnöke helyzetelemző beszédében, a párt parlamenti frakciója hétfői tanácskozásán. Véleménye szerint ennek a biztonságnak és kiszámíthatóságnak az a záloga, hogy a kormány végrehajtsa azt, amit 2002-ben vállalt, amire felhatalmazása van a választóktól. Orbán Viktor arra szólította fel a frakció tagjait, hogy a kormányoldaltól következetesen kérjék számon a program végrehajtását.

A Fidesz elnöke szerint ma Magyarországon olyan “kormányválsággal tetézett bizonytalanság” van, amelyre a rendszerváltás óta nem volt példa. Mint mondta, olyan még nem volt, hogy Magyarországnak egyszerre két miniszterelnöke legyen, az egyik, aki hivatalban van, és a másik, aki helyettesíti.

Orbán Viktor felhívta a figyelmet arra a bizonytalansági tényezőre, hogy nem tudni, születnek-e jelen pillanatban kormánydöntések. A politikus úgy látja, hogy a felszín alatti “mélyszerkezetek világában” a helyzet nem olyan bonyolult. A helyzet kulcsa szerinte az, hogy a Medgyessy-kormány megbukott, mert nem tudta teljesíteni azt a programot, amelyre 2002-ben felhatalmazást kapott, és most jelentkezett a szocialisták másik csoportja, amely megpróbálja ezt a programot valóra váltani.

A Fidesz-frakció tagjait arra szólította fel: a következő időszakban a program végrehajtását kérjék számon. Orbán Viktor óvta a fideszes képviselőket a korai állásfoglalástól a teljesítés tekintetében. Mint mondta, meg kell adni az esélyt. Szerinte ugyanis van esély arra, hogy “az MSZP megbukott része helyett a szocialisták új része megpróbálja végrehajtani a programot”.

A gazdaság helyzetéről szóló viták kapcsán arra hívta fel a figyelmet, hogy nem mehet jól egy ország gazdasága, ha az országban rosszul élnek az emberek. Mint mondta, ez a lényeg, és nem a makrogazdasági mutatókkal tarkított “hókuszpókusz”. “Neoliberális zsákutca az, amely szerint egy dolog, hogy hogyan élnek az emberek, és más dolog a gazdaság állapota” – mondta. Arra is kérte a frakció tagjait, “ne hozza lázba őket” a harmadik utas politizálás lehetőségéről szóló vita. Véleménye szerint a harmadik utas politizálás Nyugat-Európában megbukott, és ez vezette jelenlegi nehéz helyzetébe Németországot is. A harmadik utas politizálás lényegét abban foglalta össze, hogy miként tud egy baloldali hagyományokkal rendelkező szervezet a saját tagsága, illetve a rá szavazókra való tekintet nélkül kormányozni.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.