A jó eredményt a Belgacom távközlési vállalatban volt részesedés eladásából származó 51 millió eurós egyszeri tétel is támogatta.
A cégcsoport profitnövekedése a második negyedben gyorsult: 59 százalékos volt a tavalyi második negyedhez képest. Az első negyedhez képest 26 százalékkal gyarapodott a nyereség.
A bankrészleg az első félévben 71 százalékkal növelte adózott eredményét az egy évvel korábbihoz képest. A biztosításban azonban 36 százalékkal csökkent az eredmény.
A csütörtöki közleményben megjegyezték, hogy a közép-európai tevékenység profithoz való hozzájárulása megnégyszereződött a tavalyi első félévhez viszonyítva támogatását.
Az üzemi eredmény 21 százalékkal 1,425 milliárd euróra nőtt a tavalyi első félévi 1,175 milliárdról. A befektetett tőke megtérülése (RoE) pedig 18 százalékra ugrott a tavalyi első félévi 14 százalékról és a tavalyi egész évi 13 százalékról.
A bruttó üzemi bevétel 3,599 milliárd euró volt az első félévben a tavalyi első félévi 3,302 milliárd helyett.
A KBC csoportszintű adózott eredménye tavaly 1,119 milliárd euró volt a 2002-es 1,034 milliárd után. Üzemi eredménye viszont 2,297 milliárd euróra csökkent 2,381 milliárdról. A bruttó üzemi bevétele 6,593 milliárdról 6,498 milliárd euróra fogyatkozott.
Magyarországon a KBC a Kereskedelmi és Hitelbank Rt. fő tulajdonosa.
A cégcsoport csütörtök délelőtt az idei csúcsát érte el a párizsi értéktőzsdén: 49,70 eurón jegyezték szemben a szerdai, 49,50 eurós záróval.