Belföld

Újabb doppinggyanú – Annus feladta

Annus, Fazekas, Kovács, most pedig Gyurkovics Ferenc. Utóbbi magyar sportoló a negyedik a sorban, aki doppinggyanúba keveredett. Az ügyet napirendjére tűzte az Országgyűlés szakbizottsága.

Újabb szomorú hírek érkeznek Athénből: a férfi súlyemelés 105 kilogrammjában második helyen végzett Gyurkovics Ferenctől elveszik az ezüstérmét, mivel a doppingvizsgálat anabolikus szteroidok használatát mutatta ki.

A hírt Aján Tamás, a Nemzetközi Súlyemelő-szövetség elnöke is megerősítette. Dolovai Tamás, a magyar szövetség elnöke elmondta, kérni fogják, hogy a B-próbát ne a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökségnek (WADA) végezze el, hanem egy független testület.


Bizottság előtt


Az athéni magyar olimpiai csapat vezetőjének kérésére az Országgyűlés Ifjúsági és Sportbizottsága is foglalkozik a magyar sportolókkal kapcsolatos doppingvádakkal. Molnár Zoltán, az ötkarikás játékokra kiutazott magyar együttes első embere pénteken jelentkezett be a bizottságot elnöklő MSZP-s Bakonyi Tibornál és felajánlotta, hogy tájékoztatja a testületet a részletekről – számolt be lapunknak a szocialista politikus, hozzátéve, hogy a meghallgatásra minden bizonnyal a jövő utáni héten kerül sor. Részletek >>

Korában Kovács Zoltán súlyemelőt zárták ki, mert a magyar versenyző – hasonlóan dobótársaihoz – nem vetette alá magát a doppingellenőrzésnek. A magyar versenyző huszonegy napon belül fellebbezéssel fordulhat a független Nemzetközi Sportbírósághoz.


A Kovácsot elmarasztaló jelentés jegyzőkönyvéből egyébként a hírek szerint sajnálatos módon hiányzik az a tény, hogy Kovács Zoltán elismerte hibáját és elmondta, hogy az olimpiai faluba visszaérkezve hajnali négy órakor jelentkezett doppingvizsgálatra, ekkor közölték vele, hogy azt nyolc órakor végzik el, majd nyolc órakor tizenegy órás időpontot jelöltek meg számára, de a vizsgálatot nem végezték el.


Annus nem jelentkezik





Adófizetői pénzek
A doppinggyanúba keveredett sportolók viselkedése és a sportvezetők reagálása a FigyelőNet véleménye szerint azért is aggályos, mivel olimpikonjaink felkészülését az adófizetők súlyos összegekkel támogatták. Sportolóink athéni felkészüléséhez az Ifjúsági és Sportminisztérium (ISM), majd a Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium (GYISM) fejezeti kezelésű költségvetési forrásaiból 2001-ben és 2002-ben 1050-1050 millió forinttal, 2003-ban 1,4 milliárddal, 2004-ben pedig csaknem 1,5 milliárddal járult hozzá. A pénzeket a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) osztotta szét a szakszövetségek között, kiegészítve saját szponzori és pályázati bevételeivel – részben normatív, részben programfinanszírozás alapján. A magyar csapat athéni költségeire (szállás, zsebpénz, biztosítás, formaruha) pedig 2003-tól több mint 320 milliót fordít állami forrásokból az olimpiai bizottság.

Nem kapna állami támogatást az a sportág, vagy sportági szövetség, amely sportolóját tiltott szer használatán kapják rajta – nyilatkozta szombaton az Indexnek Gyurcsány Ferenc sportminiszter. Az athéni olimpiai játékokon tartózkodó Gyurcsány elmondta, a fent ismertetett cél elérése érdekében jogszabály-módosítást tervez.

Annus Adriánt ugyanakkor minden bizonnyal megfosztják az aranyérmétől. A kalapácsvetés olimpiai bajnoka ugyanis kijelentette, nem ad több vizeletmintát, jóllehet, tisztában van azzal, hogy ez milyen következményekkel jár.

A hírek szerint a magyar sportvezetés ugyan igyekszik rávenni Annust, gondolja meg a magát, a versenyző azonban hajthatatlan. A világ jelenlegi legjobb kalapácsvetőjének tudomása van arról, hogy a WADA emberei már Szombathelyen vannak, de nem hajlandó találkozni velük. Szerinte a szervezet ugyanis manipulálná a vizsgálat eredményét.

A sportoló edzője, Vida József úgy nyilatkozott: Annus tisztában van azzal, hogy a WADA képviselői Szombathelyen várják, de annak ellenére, hogy tudja, elvehetik aranyérmét, nem hajlandó alávetni magát egy újabb vizsgálatnak. Annus nem a lakásán tartózkodik, hívásokra pedig nem válaszol.

Annus Athénban négyszer tett eleget kötelességének, többször már nem hajlandó magát kitenni a megalázó eljárásnak. Tény, a dopping ellen harcoló WADA nagyon rászállt a magyarokra: az öttusában nyolcadik helyen végző Balogh Gábort is becitálták az ellenőrző helyiségbe.

A szombathelyi kalapácsvető olimpiai bajnok csütörtökön már el sem ment arra a sajtótájékoztatóra, amelyet eredetileg Fazekas Róbert doppingügyének tisztázására tartottak. Annus levélben üzent csupán a résztvevőknek, amelyben leírta, hogy jelen körülmények között nem érzi értelmét a folytatásnak, mert hiába adott már négy mintát, ez nem volt elég a doppingellenes ügynökségnek.


Fazekas még harcol az éremért

Fazekas Róbert ugyanakkor nem gondolkozik a befejezésen, a diszkoszvető először szeretné visszakapni olimpiai aranyérmét, majd utána dönt pályafutása további sorsáról. A szombathelyi sajtótájékoztatón a város vezetése bejelentette, hogy teljes mellszélességgel kiáll a két doppinggyanúba keveredett sportoló mellett.


 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik