Belföld

Napfényes befektetés – spanyol ingatlanok

A spanyol ingatlanok a kilencvenes évek közepe óta számítanak mind jobb befektetésnek, elsősorban a folyamatosan nagyarányú ár- és értékemelkedés, valamint a kedvező hitellehetőségek miatt.

Az ország elsősorban a napfényre vágyó angol, német és skandináv vásárlók, nagy részben tehetős nyugdíjasok kedvelt célpontja már a kilencvenes évek eleje óta, akik megtehetik, hogy otthoni nyugdíjukat – akár az év nagyobb részére a tengerparti ingatlanjukba költözve – a jóval olcsóbb déli országban költsék el.

Manapság magyarok, illetve növekvő számban tehetős kelet-európaiak körében is egyre nagyobb arányban saját üdülésre vásárolják a spanyol ingatlanokat. Az országban mai állapot szerint mintegy egymillió ingatlan van külföldiek tulajdonában, ami Európában egyedülállóan magas részarányt jelent.

A hitelösszeg mértéke akár 80 százalék is lehet (nálunk 40-50 százalék körüli a gyakorlatban reális arány), a 3-3,5 százalékos kamatlábak pedig ugyancsak vonzóak. Egy nemzetközi felmérés szerint tavaly a spanyol ingatlanok ára emelkedett leginkább Európában, 2002-höz képest átlagosan 17 százalékkal (míg az EU-s átlag 7 százalék volt

Az igen változatos spanyol tengerparton az új építésű ingatlanok átlagára 1050 és 2550 euró/m2 között változik. Az átlagnál drágább Marbella és Barcelona környéke (itt akár 5000 eurót is meghaladhatja a négyzetméterár), míg a Costa del Sol és a portugál határ közötti részen 1500 eurónál alacsonyabb árakkal kalkulálhatunk – ad felvilágosítást Radó András, az Otthon Centrum Holiday (OCH) Kft. vezetője.

Mielőtt azonban máris a térképet kezdenénk böngészni, hol is vegyük meg tengerparti lakásunkat, nem árt tudni, hogy milyen járulékos költségekkel kell számolnunk. Az ingatlan nyilvántartásba vételénél (a tulajdoni lap közjegyző előtt történő bejegyzésekor) a közjegyző és az ügyvédi díj a vételár 2,5-3 százaléka. Emellett új építésű lakóingatlanok után 7, használt után 6 százalékos, üzlethelyiségek és telkek után pedig 16 százalékos adót kell fizetni a spanyol államnak. Régiónként emellett további – de maximum 1 százalékos – adók is kiegészíthetik a fentieket. A közös költség évente 200-1200 euró között van. Emellett 35 százalékos nyereségadó terheli a vétel után három éven belül eladott ingatlanügyletet. Ha azonban előértékesítés során vesszük meg az ingatlant, akkor az előszerződés többször is gazdát cserélhet a 35 százalékos adó megfizetése nélkül.


Címkék: archívum

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.