A féléves gyorsjelentések alapján egyértelműen lemérhető volt, hogy a tőzsdei cégek közül a bankok a legnyereségesebbek, profitjuk stabil emelkedéséhez viszont ügyfelekként szinte a teljes hazai lakosság tevékenyen hozzájárul. Mint arra egy korábbi cikkünkben rámutattunk, a vállalati banki termékek piacán öldöklő verseny folyik, ez azonban egyáltalán nem jellemző a lakossági szolgáltatások piacára. Ez két dolog miatt történhet így – mutat rá a Magyar Nemzeti Bank idén augusztusban publikált tanulmánya. Egyrészt, mert a hazai bankok nagyobb mértékben használják ki piaci erejüket az árazásban, másrészt, mert a verseny nem elég erős ahhoz, hogy költségeik leszorítására sarkallja őket.
A verseny fokmérői
A banki versenyt többféle szempontból lehet minősíteni. A nem árjellegű tényezőkben jól állunk, gondoljunk csak az utóbbi években látványosan kiszélesedett banki termékek és szolgáltatások körére, a fiókhálózatok korszerűsítésére vagy az alternatív értékesítési csatornák elterjedésére. Az ügyfelek pénztárcáját sokkal inkább érintő aspektusokban azonban mind a mai napig igen korlátozott a verseny, ez a betéti és hitelkamatok közötti különbözeten érhető tetten. A hazai hitelintézetek kamatmarzsa ugyanis lényegesen magasabb a nyugat-európai bankokénál, és költségeik szintje is meghaladja a fejlett piacokon megszokottat.
Ami a kamatmarzsokat illeti, a magyar bankok mérlegfőösszegre vetített kamatjövedelme 2000 óta átlagosan 4 százalékon stabilizálódott, ami 2,6 százalékponttal meghaladja a nyugat-európai bankok átlagát, és a régiós bankoknál is 1 százalékponttal magasabb. A legmarkánsabb eltérés a fogyasztási hiteleknél figyelhető meg, ahol csaknem 12 százalékponttal magasabb a kamatrés nálunk, mint a „régi” 15 uniós tagállam bankrendszerében, ami arra utal, hogy ezen a részpiacon használják ki leginkább a bankok saját erejüket, az ügyfelek kamatérzéketlenségét és mindazt, ami a verseny korlátozottságából számukra adódik.
Miért nincs verseny?
Természetesen vannak olyan tényezők, amelyek valóban indokolják a magyar bankok relatíve magasabb kamatrését. Ide sorolható a viszonylag új üzletágnak tekinthető lakossági hitelezésben rejlő magasabb kockázati felár – magyarázzák a banki szakemberek -, hiszen a vállalatokkal ellentétben az egyéni adósok hiteltörténetéről és hitelképességéről sokkal kevesebb információ áll a hitelnyújtók rendelkezésére.
Kevésbé magyarázható ugyanakkor az ügyfelek kamatérzéketlensége, amit megint csak a fogyasztási hitelek piacán lehet legjobban lemérni. Itt ugyanis a rendkívül magas nominális kamatok és járulékos költségek dacára folyamatosan magas a kereslet, sőt paradox módon az MNB által vizsgált 1998-2003-as időszakban a thm emelkedésével párhuzamosan még nőtt is az új hitelfelvételek volumene. A bankok egyébként ezt a fajta fogyasztói rövidlátást és saját erőfölényüket rendesen ki is használják, például, amikor egy-egy jegybanki kamatdöntést saját javukra fordítva képeznek le. Egy kamatvágást követően például nagyobb mértékben csökkentik betéti kamataikat, mint a hitelek terheit, kamatemelésnél viszont fordítva reagálnak.
A jegybank szakértői egyébként az árazás rugalmasságát illetően optimisták, úgy vélik ugyanis, hogy a bankok egyre inkább rá lesznek utalva a lakossági betétekre, ami javíthatja a pénzpiaci kamatok átgyűrűzésének (a kamattranszmissziónak) a hatékonyságát. Hogy ezt mennyire fogják maguk a banki ügyfelek megérezni, az már fogasabb kérdés, hiszen a bankválasztást számos olyan tényező is befolyásolhatja, mint a megszokás, a családi hagyományok, az elhelyezkedés vagy a személyes kapcsolatok. Mindenesetre, ha a banki ügyfelek tömegesen a számszerűsíthető kondíciókra alapoznák döntéseiket, akkor ezzel ösztönözni tudnák a nagyobb piaci versenyt és a számukra kedvezőbb feltételek kialakítását.