Banki erősödés – az ügyfelek kárára

A féléves gyorsjelentések alapján egyértelműen lemérhető volt, hogy a tőzsdei cégek közül a bankok a legnyereségesebbek, profitjuk stabil emelkedéséhez viszont ügyfelekként szinte a teljes hazai lakosság tevékenyen hozzájárul. Mint arra egy korábbi cikkünkben rámutattunk, a vállalati banki termékek piacán öldöklő verseny folyik, ez azonban egyáltalán nem jellemző a lakossági szolgáltatások piacára. Ez két dolog miatt történhet így – mutat rá a Magyar Nemzeti Bank idén augusztusban publikált tanulmánya. Egyrészt, mert a hazai bankok nagyobb mértékben használják ki piaci erejüket az árazásban, másrészt, mert a verseny nem elég erős ahhoz, hogy költségeik leszorítására sarkallja őket.

Uniós dömping Tucatszámra jelentkeznek be a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeleténél (PSZÁF) az unió tagállamaiban bejegyzett pénzügyi intézmények, hogy határon átnyúló szolgáltatást nyújthassanak Magyar-országon is. Az eddig regisztrált 140 intézmény közül 31 bank is szerepel, ám a meglepő volumen dacára nem várható, hogy érezhetően élénküljön a verseny – vélik a FigyelőNet által megkérdezett szakemberek. Ezek az nemzetközi pénzügyi csoportok ugyanis a vállalati szegmensben igyekeznek új ügyfeleket szerezni, a magyar lakossági piacra az eddigi információk szerint egyikük sem koncentrál. (Ahhoz ugyanis, hogy itt labdába rúgjanak, minimum egy fióktelepet, de leginkább országos fiókhálózatot kellene építeniük. Aki pedig erre hajlandó, az az elmúlt években már megvetette a lábát.)

A verseny fokmérői

A banki versenyt többféle szempontból lehet minősíteni. A nem árjellegű tényezőkben jól állunk, gondoljunk csak az utóbbi években látványosan kiszélesedett banki termékek és szolgáltatások körére, a fiókhálózatok korszerűsítésére vagy az alternatív értékesítési csatornák elterjedésére. Az ügyfelek pénztárcáját sokkal inkább érintő aspektusokban azonban mind a mai napig igen korlátozott a verseny, ez a betéti és hitelkamatok közötti különbözeten érhető tetten. A hazai hitelintézetek kamatmarzsa ugyanis lényegesen magasabb a nyugat-európai bankokénál, és költségeik szintje is meghaladja a fejlett piacokon megszokottat.

Ami a kamatmarzsokat illeti, a magyar bankok mérlegfőösszegre vetített kamatjövedelme 2000 óta átlagosan 4 százalékon stabilizálódott, ami 2,6 százalékponttal meghaladja a nyugat-európai bankok átlagát, és a régiós bankoknál is 1 százalékponttal magasabb. A legmarkánsabb eltérés a fogyasztási hiteleknél figyelhető meg, ahol csaknem 12 százalékponttal magasabb a kamatrés nálunk, mint a „régi” 15 uniós tagállam bankrendszerében, ami arra utal, hogy ezen a részpiacon használják ki leginkább a bankok saját erejüket, az ügyfelek kamatérzéketlenségét és mindazt, ami a verseny korlátozottságából számukra adódik.

Magas koncentráció A piaci erőfölény kihasználását nagy mértékben elősegíti, hogy változatlanul magas a banki koncentráció (jóval magasabb, mint a vállalati üzletágban): a lakosságnak nyújtott hitelek néhány szegmensében (például az áruvásárlási hitelek, személyi kölcsönök, autós hitelek és folyószámlahitelek terén) két-három bank szerepe a meghatározó, de ugyanez a helyzet a lakossági betéteknél és a kártyaüzletágban is. A legnagyobb öt bank együttes koncentrációja hazánkban 60 százalékos, ez ugyan a közép-kelet-európai országokhoz képest nem kiugróan magas (sőt, csak Lengyelországban kedvezőbb a helyzet), viszont nyugat-európai viszonylatban a középmezőnybe tartozunk.

Miért nincs verseny?

Természetesen vannak olyan tényezők, amelyek valóban indokolják a magyar bankok relatíve magasabb kamatrését. Ide sorolható a viszonylag új üzletágnak tekinthető lakossági hitelezésben rejlő magasabb kockázati felár – magyarázzák a banki szakemberek -, hiszen a vállalatokkal ellentétben az egyéni adósok hiteltörténetéről és hitelképességéről sokkal kevesebb információ áll a hitelnyújtók rendelkezésére.

Kevésbé magyarázható ugyanakkor az ügyfelek kamatérzéketlensége, amit megint csak a fogyasztási hitelek piacán lehet legjobban lemérni. Itt ugyanis a rendkívül magas nominális kamatok és járulékos költségek dacára folyamatosan magas a kereslet, sőt paradox módon az MNB által vizsgált 1998-2003-as időszakban a thm emelkedésével párhuzamosan még nőtt is az új hitelfelvételek volumene. A bankok egyébként ezt a fajta fogyasztói rövidlátást és saját erőfölényüket rendesen ki is használják, például, amikor egy-egy jegybanki kamatdöntést saját javukra fordítva képeznek le. Egy kamatvágást követően például nagyobb mértékben csökkentik betéti kamataikat, mint a hitelek terheit, kamatemelésnél viszont fordítva reagálnak.

A jegybank szakértői egyébként az árazás rugalmasságát illetően optimisták, úgy vélik ugyanis, hogy a bankok egyre inkább rá lesznek utalva a lakossági betétekre, ami javíthatja a pénzpiaci kamatok átgyűrűzésének (a kamattranszmissziónak) a hatékonyságát. Hogy ezt mennyire fogják maguk a banki ügyfelek megérezni, az már fogasabb kérdés, hiszen a bankválasztást számos olyan tényező is befolyásolhatja, mint a megszokás, a családi hagyományok, az elhelyezkedés vagy a személyes kapcsolatok. Mindenesetre, ha a banki ügyfelek tömegesen a számszerűsíthető kondíciókra alapoznák döntéseiket, akkor ezzel ösztönözni tudnák a nagyobb piaci versenyt és a számukra kedvezőbb feltételek kialakítását.