Belföld

448 millió forint a Danubius féléves nyeresége

A Danubius Hotels Rt. az idén az első félévben 448 millió forint adózás előtti nyereséget ért el, szemben az egy évvel korábbi 2,334 milliárd forintos veszteséggel.

A nemzetközi pénzügyi jelentési szabvány (IFRS) szerinti, konszolidált, nem auditált gyorsjelentés alapján a 2,782 milliárd forintos adó előtti eredményjavulásból 2,193 milliárd forint az elszámolt árfolyamnyereség változásnak, míg kisebbik része a magyar szállodák teljesítményének köszönhető.

A csoport árbevétele 17,92 milliárd forint volt az első félévben 9,5 százalékkal több, mint egy évvel korábban. Az árbevétel növekedés döntő többsége a belföldi szállodáktól származik, ezek részaránya a konszolidált árbevételen belül 68,2 százalék volt az első félévben.

Az árbevétel 16,7 százalékát a szlovák, 13,6 százalékát a cseh és 1,5 százalékát a román szállodák adták. A magyar 1,59 milliárd forintos és a román hotelek 191 millió forintos növekedését mérsékelte a többi konszolidált társaság 1,47 milliárd forintra történő árbevétel csökkenése.

Az árbevétel 48,6 százaléka a szobaárbevételből, 32,1 százaléka a vendéglátásból, 13,5 százaléka gyógyászat, wellness és fitness, míg 5,8 százaléka egyéb bevételekből származik.

A Danubius csoport üzemelési költségei és ráfordításai 6 százalékkal nőttek az első félévben az egy évvel korábbihoz képest, és elérték 15,391 milliárd forintot. Az idén az első félévben a belföldi szállodákban összesen 871 millió forint értékben hajtottak végre komfortérzet javító és a szállodák általános műszaki színvonalát növelő fejlesztéseket.

A jelentés kiemeli, hogy az Idegenforgalmi Világszervezet (WTO) által június végén publikált tanulmány szerint a hároméves visszaesés után ismét fellendülhet a turizmus. Az állandósult terrorcselekmények ellenére is a szakértők a tavalyi 1,2 százalékos visszaesés után az idén 5 százalékos növekedéssel számolnak.

Az idén az első félévben is Európa volt a legkedveltebb utazási célpont, ezen belül is Nagy-Britannia és Olaszország 15 százalék feletti emelkedéssel. Közép-Kelet-Európa országai közül Lengyelország és Magyarország ért el 10 százalék feletti növekedést, amelyben szerepet játszott az uniós csatlakozás és a nemzeti valuták bizonyos fokú leértékelődése.

Danubius saját tőkéje az első negyedév végén 39,557 milliárd forint volt, 6,8 százalékkal több, mint egy évvel korábban, a jegyzett tőke nem változott, 8,285 milliárd forint maradt.

A társaság részvényei a Budapesti Értéktőzsde A kategóriájában forognak, pénteki záró áruk 4.315 forint volt. A papírral az elmúlt 12 hónapban 3.020 forint és 4.400 forint közötti árfolyamon kereskedtek.

Címkék: archívum

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.