Sportnagyhatalom – szeretjük Magyarországot így emlegetni. Az elvárások Athén előtt sem kisebbek a korábbiaknál, egyes hozzáértők azonban már kongatják a vészharangot. Rövid távon optimista Molnár Zoltán, a Magyar Olimpiai Bizottság ügyvezető igazgatója is: „Az athéni olimpián még hozzuk az eddigi eredményeket, ez azonban nem jelenti, hogy minden változatlanul mehet tovább”.
Fotó: MTI
A sportfinanszírozás több hagyományos olimpiai sikersportág szakági vezetője szerint sem megfelelő. „Ha nem változik az állami támogatások struktúrája, akkor a magyar sport nagyon rövid időn belül súlyos visszaeséseket fog elszenvedni” – figyelmeztet Jakab Zoltán, a Magyar Vízilabda Szövetség főtitkára a csütörtökön megjelenő Figyelőben.
Elaprózottság
A panaszok többrétűek. A sportirányítással szembeni kételyeit hangoztatja Kovács Tamás, a Magyar Vívó Szövetség technikai igazgatója: „Teljesen fölösleges köztestületeket, vízfej-szövetségeket hoztak létre, 80-100 millió forintos költségvetéssel. Ettől nem lesz jobb a magyar sport.” A főtitkár elképzelése szerint ideálisabb lett volna az olasz példát követve egycsatornás irányítási rendszert létrehozni: ott az olimpiai bizottság alá tagozódnak be a nem olimpiai sportágak szövetségei is. „A magyar sportban az oszd meg és uralkodj elv uralkodik, nincs átfogó koncepció” – vonja le a következtetést Kovács.
Az alapvető gond persze az, hogy kevés a sportra fordított pénz. „A sportminisztérium költségvetése csupán 0,5 százaléka a GDP-nek: hogyan beszélhetünk így egészséges és sportos Magyarországról?” – teszi fel a kérdést Jakab Zoltán. A szétosztott összegek Kovács Tamás szerint nemzetközi viszonylatban is alacsonynak mondhatóak: „A magyar költségvetés 0,3 százaléka jut a sportra – és ennek is csak egy kis szelete megy az élsportra -, míg a nagy sportnemzeteknél az arány 2 százalék körül mozog”. A támogatandó szakágak száma is magasnak tűnik: „Hatvannégy sportág támogatása egyszerűen lehetetlen. Fel kell vállalni a konfliktust: el kell dönteni, hogy melyek azok a sportok, amelyeket hagyományaik, eredményeik alapján támogatni kell” – húzza alá a vízilabda szövetség főtitkára. 
Fotó: MTI
Állami szerepvállalás
A panaszosok egy része nyitott kapukat dönget. A szakminisztérium elkészítette a régóta várt nemzeti sportstratégiát, amelynek részleteit az athéni olimpia után hozzák nyilvánosságra. „A nemzeti sportstratégia megmondja, hogy melyek azok a sportágak, ahol az államnak kiemelt szerepet kell vállalnia, s hogy ez a kiemelt szerep mire irányul” – jelzi Gyurcsány Ferenc, a gyermek-, ifjúsági és sportminiszter, hogy a döntés gyakorlatilag megszületett.
Gyurcsány úgy tartja, nem annak alapján kell különbséget tenni a sportágak között, hogy olimpiai számról van-e szó. „Ez egy tagolt világ és a döntéshozatalba mindenkit be kell vonni.” A versenysportra szánt állami forrásokat elosztó jelenlegi – a 2000-es sporttörvény által kialakított – többcsatornás rendszer a miniszter szerint sem működik. „Ehelyett a köztestületek integrációjának kényszerét próbáltuk megteremteni a Nemzeti Sporttanáccsal” – magyarázza az ugyancsak vegyes visszhangot kiváltó legutóbbi átszervezést.
A sportra fordítandó költségvetési összegek fentebb említett nagyságrendjét Gyurcsány egyébként masszív tévhitnek minősíti. Az óriási eltérés szerinte abból ered, hogy az ilyen célú ráfordításokba nem számítják bele az iskolai testnevelésre adott közel 40 milliárd forint közoktatási támogatást, miként nem veszik figyelembe az – államháztartás részét képező – önkormányzatok által sportra fordított pénzeket sem. Ezeket összegezve ugyanis 80-90 milliárdnyi forint jön ki, s így a bűvös arány meg is haladja az 1 százalékot.
|
A költségvetés tehát csupán az egyike lehet a versenysport finanszírozóinak. Nagyon jelentős a szponzorok szerepe is: van olyan vállalat Magyarországon, amely milliárdos nagyságrendben juttat a sportba forrásokat .
Emellett ott vannak a szülők, akik egyesületi hozzájárulásaikkal szintén segítik a sportot. A gond csak az, hogy a családokra egyre nagyobb teher hárul az élsportolói karrier finanszírozásában. „Az utánpótlásra minimális pénz jut: a költségeket megpróbáljuk áthárítani a legatyásodott egyesületekre, azok pedig továbbhárítják a szülőkre” – rajzolja meg az ördögi körforgást Kovács Tamás. Hasonlóan vélekedik Schmidt Gábor, a kajak-kenu szövetség főtitkára is: „a sportág legnagyobb szponzorai a szülők”.
Utánpótlás-nevelés
„Az, hogy gyerek sportolása érdekében a szülőknek tetemes anyagi áldozatokat kell vállalni, nem csak a sport gondja, hanem komoly társadalmi probléma is. Ennek megoldása a sporttól nem várható” – elemzi mélyebb kontextusban a kérdést Szabó Tamás, a Nemzeti Utánpótlás-nevelési Intézet főigazgatója. „A Héraklész Programban 600-700 millió forintot használtunk fel 19 sportág 1300 tehetséges fiatal versenyzőjének támogatására, s az alapvető céloknak nagyon jól megfelel a program: igaz a versenyeztetés finanszírozását már nem tudjuk megoldani” – összegzi az utánpótlás-nevelés központi rendszerét a főigazgató. Szabó ugyanakkor azt is megemlíti, hogy a programban részt vevő fiatalok szociológiai felmérése alapján ezeknek a gyerekeknek a mikrokörnyezete eltér az országos átlagtól: a tehetséggondozás rendszerébe csak az kerül be, akinél a szülők finanszírozni tudják a sportolás anyagi terheit.
Az áldozatokra vállalkozó családok sportkasszájának tehermentesítése a jövőben sem várható. A sportminiszter szerint az államnak elsődlegesen azért kell tennie, hogy mindenütt legyenek olyan létesítmények, ahol lehet sportolni. „Ha azt kérdezik, hogy szükség van-e több állami pénzre a sportban, azt mondom igen, de nem a folyó kiadások finanszírozására, hanem létesítményekre, beruházásra. Minden 500 fős településen legyen nyitott sportpálya, minden iskolának legyen tornaterme, minden 10 ezer fős településnek legyen tanuszodája” – szemezget a sportstratégia középtávú terveiből. A Sport XXI. programban 53-54 milliárdnyi kormányzati forrást fordítanak sportlétesítményekre.
Edzőzsenik
Abban viszont legalább a sportszakma és a hivatal is egyetért, hogy a jövő olimpikonjaiért az edzőképzés magas szinten tartásával lehet a legtöbbet tenni. „A magyar sport minden leépítés ellenére azért tud most is sikereket produkálni, mert hatalmas a jól képzett edzői gárda szellemi potenciálja” – állítja határozottan Molnár Zoltán.
Az úszószövetség például kifejezetten az edzők támogatásával próbál gondoskodni a jövő érmeiről: „Versenyzőzseni sok van, edzőzseni kevés: a szövetség a tehetséges edzőket menedzseli” – fogalmaz Ruza, aki szerint az élsporttal foglalkozó edzők egzisztenciális biztonságát kellene megteremteni.
„A magyar sport jövője elsősorban az elképesztően jó sportszakmai-edzői teljesítményen múlik” – ért egyet a gondolattal Gyurcsány Ferenc is, aki szerint arra kell a legtöbb figyelmet fordítani a jövőben, hogy a tehetséges szakemberek ne menjenek el külföldre. A sportminiszter egyébként 6-8 aranyat és összesen 15-20 érmet jósol a magyar olimpikonoknak, a nem hivatalos pontversenyben pedig az első 15-be várja hazánkat.
A cikk teljes terjedelmében a Figyelő augusztus 12-én megjelenő 33. számában olvasható.
