Úgy tűnik, a politikusok szőlőbirtok iránti igényeire, az azt követő átminősítésre, majd az állami támogatások megítélésére nem vonatkozik a kéz kezet mos elve, de az is lehet, csak egy szekszárdi borásznak nem tetszett, hogy megkérdezése nélkül bővítették a szekszárdi borvidéket, máskülönben nem Wekler Ferenc, majd az ellenzéki képviselők szőlőültetvényei foglalkoztatnák egy hete a lapok olvasóit, kormánypártokat és az ellenzéket.
Márpedig az események oda vezettek, hogy hétfőn a nagyobbik ellenzéki párt, a Fidesz összeférhetetlenségi eljárás kezdeményezését jelentette be Wekler ellen, mert – mint az ügyben eljáró fideszes képviselő, Szijjártó Péter mondja – parlamenti képviselőként ő maga kezdeményezte azoknak a földeknek a szekszárdi borvidékhez sorolását, ahol az ő birtokai is vannak (korábban nem a szekszárdi borvidéken). (Hogy mely politikusok mely borvidékek átsorolásában segédkeztek, arról többet olvashat keretes írásunkban.)
Pártok és birtokok
Szijjártó Péter fideszes képviselő indítson frakciótársaival, Demeter Ervinnel és Mádi Lászlóval szemben is összeférhetetlenségi eljárást szőlőtelepítési támogatásuk miatt – mondta Wekler Ferenc szabad demokrata alelnök az MTI-nek hétfőn. Demeter Ervin 2004-ben mádi földjeire kapott vissza nem térítendő támogatást. Ilyen támogatást kapott Mádi László fideszes országgyűlési képviselő felesége, Mádiné Majtényi Györgyi 2004-ben egerszóláti ültetvényére – közölte. Demeter Ervin vezette a Fidesz tárgyalócsoportját a bortörvényről szóló négypárti tárgyalásokon, és a parlament által elfogadott törvény „privilegizált helyzetbe hozta a tokaj-hegyaljai borvidéket, amelyen Demeter úrnak ültetvénye van, és amelyhez ültetvénytelepítési támogatást kapott állami pénzen” – közölte Wekler Ferenc. 1998-ban Font Sándor MDF-es képviselő is kapott szőlőtelepítésre vissza nem térítendő támogatást – tette hozzá. Eközben Szijjártó Péter összeférhetetlenségi eljárást kezdeményezett Gráf József szocialista képviselő ellen is, a Bólyi Mezőgazdasági Rt. privatizációja miatt. Szijjártó azt mondta, hogy a privatizációra az Invest Group Rt. jelentkezett; a részvénytársaságot alkotó cégek egyikének Gráf József az igazgatótanácsi elnöke. A magánosítás előtt az MSZP agrárkabinetje többször is megbeszélést folytatott az ÁPV Rt. illetékeseivel, tette hozzá a fideszes honatya.
(A hírek szerint csodálkoztak is a helyiek, amikor kiderült, hogy szekszárdiként adhatják el addig tolnaiként ismert boraikat, de nem bánták, hiszen így több támogatásra és nagyobb forgalomra számíthattak.)
Az SZDSZ keddi ügyvivő testületi ülésén azonban nemcsak az átminősítési kísérlet, majd az átminősítés lesz a téma, hanem az is, hogyan lehetséges, hogy a szabad demokrata parlamenti alelnök és az ő hozzátartozói 270 millió forintos vissza nem térítendő támogatást is kaptak az agrártárcától szőlőültetvények telepítésére. Ha marad idő, az ülésen állítólag szóba hozzák Demszky Gábor főpolgármester horvátországi nyaralóügyét és terepjáró-bérlési botrányát is. Állítólag ő sem ünnepel felhőtlenül: az Index híre szerint hétfőn lemondta az A38 állóhajóra tervezett születésnapi buliját.
Túl sok jóra nem számíthat Wekler sem az ülésen, legalábbis ezt feltételezik Kuncze Gábor pártelnök szavai. Szerinte az ügynek politikai következményei lesznek. Hogy pontosan mi, azt egyelőre csak találgatni lehet. Weklert elvileg a frakció visszahívhatná az alelnöki pozícióból, illetve Kuncze megkérheti, hogy mondjon le ügyvivő testületi tagságáról. Ennek a kérésnek azonban Wekler nem köteles eleget tenni.
