Belföld

155 pontos csökkenés a tőzsdehét záró napján

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 154,53 pontos csökkenéssel, 11 422,78 ponton zárt pénteken, a csütörtöki záró értékhez képest ez 1,33 százalékos visszaesés.

A részvénypiac forgalma 7,2 milliárd forint volt, amelyből 4,0 milliárdot az OTP-re kötött üzletek tettek ki.

A vezető részvények ára csökkent az előző napi záró árakhoz viszonyítva. Az OTP árfolyama 1,40 százalékkal 4 092 forintra, a Matávé 2,17 százalékkal 811 forintra, a Molé 0,98 százalékkal 8 550 forintra, a Richteré 1,52 százalékkal 19 500 forintra esett.

A Mol forgalma 2,22 milliárd forint, a Richteré 495 millió, a Matávé 308 millió forint volt.

Farkas Róbert, a Takarékbank kereskedési igazgatója szerint a hazai piac esése egyértelműen következett a nemzetközi fejleményekből. A szakértő kifejtette: a frissen közölt amerikai munkanélküliségi adatok szerint júliusban drámai mértében csökkent az új állások száma, és ez eladási hullámot indított el a piacokon. A magas olajárak szintén aggodalommal töltik el a befektetőket. Farkas Róbert véleménye szerint a kedvezőtlen nemzetközi tőkepiaci hangulat a jövő hét elejére is csökkenő részvényárakat vetít előre. Hozzátette, hogy a Mol és az OTP jó eredményeire spekulálva e két papír piacát vásárlások jellemezhetik a gyorsjelentés megjelenése előtti napokban.

A kis és közepes kapitalizációjú részvények indexe, a BUMIX 0,96 pontos erősödéssel, 1120,82 ponton zárt.

A közepes forgalmú részvények közül az Egis 145 forintot esett, 8 605 forinton zárt. A Démász 100 forinttal 11 700 forintra, az FHB 25 forinttal 8 625 forintra erősödött.

A határidős decemberi BUX elszámoló ára 90 ponttal 11 760 pontra csökkent.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik