Belföld

Még mindig szennyezett a Kis-Duna Esztergomnál

Továbbra is fenntartja a harmadfokú vízminőség-védelmi készültséget Esztergom környékén az Észak-dunántúli Környezetvédelmi Felügyelőség, amelyet azért rendelt el, mert a múlt pénteken több mint 100 köbméter szennyező anyag jutott a dorogi hulladék-égetőműből a Kenyérmezei-patakba, majd onnét a Kis-Dunába - tájékoztatta az igazgatóság műszaki igazgató-helyettese csütörtökön az MTI-t.

“Biológus és ökológus szakember is részt vesz a készültségben. Ma megkezdjük a patak és a Duna-ág partján a vízi növények kaszálását és összegyűjtését, majd megsemmisíttetjük azt, mert a növényzet sok szennyeződést fogott meg. A készültség mérséklésére csak ezt követően kerülhet sor” – közölte Horváth Lajos.

Csomor Sándor, Esztergom jegyzője sajtóközleményben tudatta, hogy a város ivóvíz-ellátását biztosító Észak-Dunántúli Vízmű Rt. folyamatosan vizsgálja az ivóvíz minőségét. Tájékoztatása szerint eddig nem érte szennyeződés az ivóvíz-bázist.

Lágler Katalin, az Onyx Kft., a szennyező anyagot kibocsátó hulladék-égetőmű igazgatója közölte: a meghibásodás, egy fémtartály kilyukadásának okát vizsgálják.

Hozzátette: ennek műszaki és emberi mulasztás is lehet az oka, a vizsgálat még legalább egy hétig eltarthat, érdemben nyilatkozni csak annak befejezése után tud.

Az Esztergomi Környezetkultúra Egyesület az üggyel kapcsolatban állásfoglalást tett közzé, amelyben egyebek mellett megfogalmazta: “célunk, hogy felhívjuk a figyelmet az Onyx Kft. hibáira, s hogy felébresszük az igényt a cég erősebb civil kontrolljára, amelytől eddig a társaság a sorozatos aggályt okozó ügyei ellenére is mereven elzárkózott”.

Az állásfoglalás kiemeli, hogy az egyesület véleménye szerint az illetékes hatóságok munkájukat, a kármentesítést magas fokon hajtották eddig végre.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik