Belföld

Malév-CSA partner kapcsolat létesült

A cseh köztáraság nemzeti légitársasága, a Ceske Aerolinie AS, vagyis a CSA partneri kapcsolatot létesített a Malévval azzal a céllal, hogy mindkét légitársaság bővíthesse az ajánlatában szereplő utazási célokat.

A CSA közlése szerint a cseh légitársaság ennek révén eljuthat a Balkán térségébe, olyan fővárosokba, mint Szarajevó, vagy Tirana, a Malév pedig tíz nyugat-európai célpontot, egyebek között Barcelonát, Olsót, Luxemburgot, Edinburgh-ot érheti el.

A döntés megelőzi a Malévnak a SkyTeam szövetséghez való várható csatlakozását. A CSA ehhez a Delta Air Lines és az Air France vezette szövetséghez tartozik.

A cseh állam 56,9 százalékos tulajdoni résszel rendelkezik a CSA-ban, de – a légitársaság közlése szerint – a kormány felszólította a vállalatot, hogy készítse fel a CSA-t a 2006-évi privatizálására. A CSA szerdán közölte, hogy adózott eredménye ez év első felében 270 millió korona ( 1 dollár =26,5 korona) volt szemben az egy évvel ezelőtti 293 millió koronás veszteséggel. A CSA egy évtized óta nem ért el ilyen jó eredményt.

A magyar kormány a múlt héten jelentette be, hogy a Malévet az év végével stratégiai befektetőnek szeretné eladni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik