Belföld

Bárándy marad

Folytatható az igazságügyi reform - mondta Bárándy Péter igazságügyi miniszter azt követően, hogy mintegy egyórás megbeszélést folytatott a kormányfővel kedden Budapesten.

„Rendkívül egyszerű velem számolni. Ha folytathatom, amit elkezdtem, akkor eszembe sem jut abbahagyni – válaszolta a miniszter a megbeszélés után arra a kérdésre, hogy fontolgatja-e még lemondását. Bárándy Péter egy kedd reggeli televíziós műsorban a reform folytatásától tette függővé, hogy marad-e tárcája élén. Bárándy hozzátette: a pénzügyminiszternek meg kell értenie, hogy az igazságügyi reformokat meg kell csinálni.

A miniszterelnökkel folytatott délutáni beszélgetés után azt közölte: ígéretet kapott a kormányfőtől arra, hogy folytatható a megkezdett reform. „Nekem egy miniszterelnöktől elhangzó ilyen ígéret elég kell, hogy legyen, és elég is” – mondta. Arra a kérdésre, hogy konkrétan mit ígért a miniszterelnök, azt válaszolta: „Annak biztosítását, hogy az a munka, ami a minisztériumban folyik immár majdnem két és fél éve, az folytatható”. A miniszter nem kívánt válaszolni arra, mennyi pénz szükséges a már megkezdett igazságügyi reformok folyatásához.

„Forintok számának megállapítása nem ennek a beszélgetésnek, hanem a pénzügyminiszter úr jelenlétében folytatott beszélgetésnek kell, hogy tárgya legyen” – jelentette ki. A miniszter az MTI-nek korábban azt mondta: a büntetés-végrehajtás, a pártfogó-felügyelet megfelelő fejlesztése, a bírósági fellebbviteli rendszer további kiépítése mind olyan feladat, amelynek végrehajtása nélkül nem tudja elképzelni saját munkáját az igazságügy-miniszteri pozícióban.

A keddi megbeszélés után azt mondta: „A miniszterelnökkel megállapodtunk az elvekről”; abban tudtak megegyezni, hogy ennek az anyagi kereteit biztosítani kell. „Nekem el kell fogadnom azt, hogy erre mennyi pénz van, de ennek a pénznek a reform folytatásához elegendőnek kell lennie” – mondta Bárándy Péter. Medgyessy Péter hétfői, vezető MSZP-s politikusokkal folytatott megbeszélése után azt mondta: „Az igazságügyi reform nagyon fontos, de a miniszternek be kell látnia, hogy a végrehajtásnak bizonyos korlátai vannak. A pénzügyminiszternek ugyanakkor azt kell megértenie, hogy az igazságügyi reformokat meg kell csinálni.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik