Belföld

Aviva: a vártnál nagyobb értékesítések az első félévben

A legnagyobb brit biztosító, a Magyarországon is jelen levő Aviva Plc szerdán 800 millió fontos üzemi eredményt jelentett az első félévről. Tavaly az első félévben 699 millió font volt az üzemi eredménye.

Az Aviva az első üzleti félévében az elemzői várakozásokat meghaladó értékesítést ért el: új élet- és nyugdíjbiztosítási eladásai 2 százalékkal 607 millió fontra nőttek az egy évvel azelőttihez képest. Az új nyugdíjbiztosítási termékeinek értékesítése Nagy-Britanniában 650 millió fontra esett az egy évvel korábbi 703 millió fontról, szabályozási és árképzési bizonytalanságok miatt. Az erős francia és holland piaci teljesítmény segített ellensúlyozni a spanyol- és olaszországi rosszabb teljesítményt is.

A 300 éves múltú, jelenlegi nevére 2002. júliusban átkeresztelt Aviva csoport – addig CGNU Plc volt – 1992 óta van jelen Közép- és Kelet-Európában, Lengyelországban, Csehországban, Romániában és Litvániában. Az Aviva 2001-ben 102 millió euróért vásárolta meg az ABN Amro tulajdonában volt MÉBIT Rt. életbiztosítót.

Az Aviva Biztosító Rt. 2002-ben 5,182 milliárd forint díjbevételt ért el az egy évvel korábbi 6,505 milliárd forint után. A 2002 végén 2,023 milliárd forint alaptőkével és 3,337 milliárd forint saját tőkével rendelkező társaságnak 2002-ben 1,183 milliárd forint volt az adó előtti vesztesége, 141 millió forinttal kisebb az egy évvel korábbinál.

Címkék: archívum

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.