Az üzemi eredménye 694,8 millió euróra gyarapodott 578,3 millióról, az üzemi eredmény kulcsa 8,9 százalékra javult a tavalyi első félévi 7,9 százalékról.
A forgalom 7,82 milliárd euró volt az első félévben a tavalyi első félévi 7,35 milliárd után – közölték a cégnél pénteken.
A javulást az áremeléseknek tulajdonították, annak ellenére, hogy a nyersanyagok 6-7 százalékkal drágulnak az idén a Michelin számára.
A Michelin áprilisban bejelentette, hogy Nyíregyházán körülbelül 60 millió eurót fektet be, és a beruházással létrejövő gyárban személygépkocsikhoz való abroncsok gyártását kezdi meg 2005 közepén. Az üzem tervezett kapacitása 800 ezer abroncs évente, ezek jelentős részét exportálják majd. Szakmai becslések szerint a teljes magyar személygépkocsi-abroncs piac 2003-ban 2,1 milliós volt.
A Michelin Hungária Kft. árbevétele tavaly 66 milliárd forint volt, az idei terv 67,5 milliárd forint.
Péntek délelőtt a Michelin 46,86 euró volt a párizsi értéktőzsdén, 0,93 százalékkal olcsóbb a csütörtöki, 47,30 eurós zárónál. Pénteken 47,77 eurón nyitott. Pénteken 28,81 százalékkal drágább volt, mint az év elején – eddig 47,80-34,82 euró között alakult -, és 45,44 százalékkal drágább, mint egy éve.
