Belföld

Szombaton tartják a 24. Balaton-átúszást

A szervezők reményei szerint jó idő esetén a tavalyi 10 731 fős részvételi csúcs is megdőlhet a Révfülöp és Balatonboglár közötti távon, ezzel Európa legnagyobb ilyen jellegű sporteseményét rendezné meg hazánk.

Az indulókat reggel 7 órától várják a révfülöpi labdarúgópályán, ahol a kötelező orvosi vizsgálat után az első próbázók 8 órától vághatnak neki az 5,2 km-es távnak. A nevezési díj 2700 forint, és idén is több közéleti személyiség jelezte részvételét, köztük Dávid Ibolya, az Országgyűlés alelnöke és Martinek János kétszeres olimpiai bajnok öttusázó. 

Szántó László, a szervezőbizottság elnöke a jelenlegi rossz időjárást említve elmondta, hogy csütörtökön meteorológusokkal konzultálva döntenek a rendezésről. Hozzátette, a legfontosabb szempont a biztonság, a Balaton-átúszás több mint két évtizedes történetében még egyetlen baleset sem történt, a próbázókra ezúttal 150-200 csónakból és vitorlásból vigyáznak a szervezők.

A rövidebb táv kedvelői augusztus 1-én a mindössze 2,3 km-es a Velencei-tó Átúszáson vehetnek részt. A rendezvény helyszíne az agárdi Napsugár Strand, ahonnan az úszókat átszállítják Sukoróra, a rajt helyszínére. Reggel 9 órától folyamatosan 13 óráig lehet rajtolni.

Augusztus 7-én szombaton az Almádi Strandátúszással folytatódik a versenysorozat. A mezőny délután 2 órakor rajtol a Budatava strandról és 2 km után az almádi Camping strandon ér célba.

Az úszó nagyhét a Vodafone Öbölátúszással zárul augusztus 8-án. A szervező Magyar Marathon Klub idén 7.000 résztvevőre számít. A hagyományos 3,6 km-es táv a balatonfüredi Probio strandról rajtol 9 órától folyamatosan 14 óráig.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik