Belföld

Pánikszerű eladásba kezdtek a Jukosz-részvényesek

Óriási eladási láz kerítette hatalmába a Jukosz-papírok tulajdonosait, akik úgy vélekednek, hogy jobb ma valamit kapni a részvényekért, mint holnap esetleg már semmit. De a Jukosz - az alkuszok szerint - bármi is történik, érni fog valamit.

Július 27-én tovább estek a Jukosz rubelben és dollárban jegyzett részvényei. A likvid rubelrészvények helyi idő szerint kora délután 14,1 százalékos süllyedéssel 105,66 rubelen álltak, 2001 októbere óta a legalacsonyabb szinten. A dollárban jegyzett részvények kora délután 10,48 százalékos mínuszt mutattak hétfőhöz képest, és mindössze 3,76 dollár értek el.

A szorongatott helyzetben levő cég részvényei 55 százalékot vesztettek a múlt kedd óta – vagyis egy hét alatt – amikor bejelentették, hogy a végrehajtók eladják fő termelőegységét a Yuganskneftegazt, amely a Jukosz 1,7 millió hordós napi össztermelésének 60 százalékát adja.

A múlt keddi bejelentés szerint a bírósági végrehajtók kiárusítják a Jukosz cég fő termelőegységét, a Juganszkneftegazt, rövid nevén Juganszk-ot. A Jukosz tudomása szerint az egységet 1,75 milliárd dollárért akarják eladni. A Jukosz közleménye szerint ugyanakkor csak az olajkészletek – amelyek felett a Juganszk rendelkezik – 30,4 milliárd dollár összértékűek. A Jukosz a “törvény szándékos megsértésének” minősítette a lépést, tekintve, hogy nem csupán az eladási ár lenne töredéke a Juganszk tényleges értékének, de az egységet – a cég tudomása szerint – közvetlenül adnák el, nem pedig árverés útján.

A Juganszkneftegaz (Juganszk) bejelentett kényszereladása ellenére folytatja, sőt növelni akarja kitermelését – közölte a cég vezetője hétfőn.  Jurij Ljovin, termelési vezetőhelyettes a Reutersnek nyilatkozva elmondta: 54 millió tonna – napi 1,08 millió hordó – olajat terveznek kitermelni az idén, és ezt a számot politikai okokból nem is akarjákmódosítani. Bármely módosítást csak geopolitikai okból tudunk elképzelni és jövőre igen agresszív, 5-12 százalékos növekedési terveink vannak – jelentette ki. Tavaly a cég 50 millió tonna – napi 1,0 millió hordó – olajat termelt.

A Jukosz rubelben jegyzett részvényeinek kereskedését hétfőn egy órára már felfüggesztették, miután a részvény 18 százalékkal új 32-havi mélypontra zuhant a MICEX kereskedésben.

A moszkvai tőzsde hétfői zárásakor a Jukosz dollárban jegyzett papírjai 21,50 százalékos eséssel 4,2 dolláron végeztek. A tőzsde RTS-indexe 1,88 százalékkal 555,3 pontra esett hétfőn.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik