Belföld

A világ legkorruptabb embereinek listája

Nemzetközi toplistát tett közzé kedden a korrupt politikusokról a korrupció-ellenes küzdelemre szakosodott Transparency International (TI) elnevezésű nemzetközi civil szervezet. Magyarok nem szerepelnek a listán.

Az ázsiai és az afrikai állam- és kormányfők vezetik a Transparency International (TI) szerdán közzétett korrupciós toplistáját. A 2003 végén lezárt felmérésben nem szerepelnek a még hivatalban lévő vezetők.

A hivatali visszaélések során zsákmányolt pénzek alapján felállított listát Mohamed Szuharto, az Indonéziát 1967 és 1998 között irányító diktátor vezeti 35 milliárd dollárral (7 244 milliárd forint). A második helyezett Ferdinand Marcos, akinek a felesége a minap tiltott le egy, a fényűzéséről és a pazarlásáról szóló dokumentumfilmet, jelentősen lemaradt Szuhartotól, 1972-86 között mintegy 5-10 milliárd dollárt sikkasztott. A harmadik helyen Mobutu Sese Seko zairei diktátor áll, ötmilliárd dollárral.

Az első tíz közé két európai politikus került, Slobodan Milosevics 1989-2000 között összekorrumpált egymilliárd dollárja az ötödik helyre volt elegendő. Rajta kívül Pavel Lazarenkónak sikerült bekerülnie az első tízbe. Az 1996-97 közötti ukrán miniszterelnök 114-200 millió dolláros eredményét jelentősen feldobja, hogy a pénzt alig egy év alatt lopta össze. 

Az országok versenyében Banglades áll az élen, szoros versenyben megelőzve Nigériát. Az első tíz között ezután már csak afrikai országok következnek.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.