Belföld

A Nike már biztos döntősnek érezheti magát

A Nike amerikai sportruházati cég már a portugáliai labdarúgó Európa Bajnokság győztesének érzi magát. A portugál és a holland elődöntős csapatok ugyanis az általuk készített mezeket viselik. Az Adidas is nyugodt lehet idei terveit illetően, az Euro 2004 növelte árbevételét.

Míg a Nike már biztos döntősnek érezheti mahát, a konkurens német Adidas cég esetében ez akkor következik be, ha az általuk öltöztetett görög válogatott lesz a döntőben.

A még döntőesélyes Csehország válogatott labdarugóit viszont a Puma látta el felszereléssel. Az eddigi nyilatkozatok szerint az üzleti győzelmet egyelőre az Adidas érzi a magáénak: több mint 1,3 millió darab mezt és 1,2 millió darab más EB-licencterméket adott el eddig az idén.

Az utóbbi táraság idei bevétele már 850 millió euró felett alakul; így nincsenek veszélyben a világ második legnagyobb sportcikk gyártójának 2004-es célkitűzései.

“A foci-üzlet növekedési üteme kétszámjegyű, mintegy 17 százalék” – emelte ki a társaság vezérigazgatója, Herbert Hainer, aki elmondta azt is, hogy egy esztendeje 800 millió euró volt az összehasonlítható érték.


Az Adidas 2004-es előrejelzésében az adózott eredmény 15 százalékos, az árbevétel 3-5 százalékos növekedése szerepelt; ezen értékek elérése immár szinte bizonyosnak látszik.

Az Adidas árfolyama a szerdai kereskedés során kora délutánig 0,48 százalékkal gyengült, jelenleg 98,88 eurón áll; a papír 52 heti minimuma 70,25 euró, maximuma 101,08 euró volt.


Ajánlott videó

Olvasói sztorik