Belföld

A szocialisták vennék át az EP-elnöki széket

Szocialista elnöke lehet a most alakuló új Európai Parlamentnek két és fél évre, majd őt néppárti váltaná az öt éves ciklus második felére, a körvonalazódó megállapodás szerint.

Az Európai Néppárt (EPP) és a szocialisták (PSE) vezetőinek szerdai brüsszeli találkozóján közeledtek az álláspontok. Egy brit EP-képviselő, Terry Wynn és a francia Michel Rocard lehet Pat Cox utóda, majd 2007-től az EPP jelenlegi frakcióvezetője, a német Hans-Gert Pöttering foglalhatja el az elnöki széket.

A két legnagyobb európai parlamenti frakció valószínűleg közös álláspontot alakít ki a képviselők javadalmazásáról, költségtérítéséről is.

Ha a két frakció véglegesíti az egyezséget a parlamenti elnökökről, az minden további jelölt kiesését jelentheti. Korábban szóba került az egykori lengyel külügyminiszter, Bronislaw Geremek neve is; őt a Zöldek támogatásával a Francois Bayrou vezette francia UDF csoport látta volna szívesen a poszton. Európai parlamenti források azonban kizárják ennek a realitását: egy lengyel képviselő még túl „friss” ahhoz, hogy kellő arányú támogatottságot élvezzen.

Előfordulhat, hogy mindkét nagy parlamenti csoportnak német vezetője lesz : Pöttering szándéka szerint az EPP frakcióvezetője marad, amíg nem töltheti be az EP-elnökséget, a PSE élére pedig jó eséllyel pályázik a német szociáldemokrata Martin Schulz, aki tavaly a Berlusconitól elszenvedett nyílt, személyének szóló, ám egyszersmind németellenes parlamenti inzultus szenvedő alanyaként vált ismertté.

Címkék: archívum

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.