Belföld

Kovács: előbb hazajöhetnek a magyarok Irakból

A magyar külügyminiszter nem zárja ki annak lehetőségét, hogy az Irakban szolgálatot teljesítő magyar katonai kontingens a mandátuma lejárta előtt hazatér. Ezt az Egyesült Államokban tartózkodó Kovács László telefonon nyilatkozta a televíziónak csütörtök reggel.

“A remény most nagyobb arra, hogy az iraki helyzet kedvezően alakul; itt legfeljebb arról lehet szó, hogy a mandátum lejárta előtt – ami ugye az év vége – esetleg azért jöhetnek haza a magyar katonák, mert már nem szükséges a jelenlétük” – mondta a Medgyessy Péter miniszterelnökkel együtt hivatalos látogatáson az Amerikai Egyesült Államokban tartózkodó Kovács László a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorának telefonon.

A külügyminiszter szavai szerint ez egy optimista forgatókönyv, de minden esetre sokkal jobb, mintha azért kellene hazajönniük a katonáknak, mert annyira romlik a biztonsági helyzet Irakban, hogy nem tudnák ellátni többé feladatukat.

Kovács László riporteri kérdésére válaszolva azt mondta: Medgyessy Péter miniszterelnöknek nem volt olyan szándéka, hogy amerikai útja során újabb vállalásokat tegyen Magyarország részvételére az iraki misszióban. George Bush amerikai elnök nem is kért ilyet – tette hozzá a külügyminiszter.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik