Belföld

Hollandia-Lettország 3:0: Sima narancssárga siker

A hollandok gyakorlatilag ellentmondást nem tűrően gyűrték be Verpakovskisékat, akik bár becsülettel küzdöttek, ezen a napon nem voltak egy súlycsoportben ellenfelükkel.

Hollandia-Lettország 20.45, Braga

Hollandia nem sokat törődött azzal, hogy tulajdonképpen egy másik mérkőzéstől függött a sorsa és magabiztos játékkal már-már kiütéses verést mért az előző mérkőzésén csupán két gólt kapó lett válogatottra. Mivel Csehország felülmúlta Németországot, a hollandok teljesítménye nem veszett kárba.

Az első percektől eltekintve a félidő derekáig kellett várni a hollandok nagy rohamaira. A 26. percben Davids esett be a tizenhatosra, Kim Milton Nielsen pedig büntetőt ítélt – kissé elhamarkodottan, azonban figyelembe véve, hogy van der Meyde elgáncsolását korábban szó nélkül hagyta, összességében jogosan ítélt tizenegyest – s van Nistelrooy könyörtelenül “itélt”.

A csatár 10 perccel később ismételt. Egy begyakorolt formás szabadrúgás végén Cocu fejelt vissza a támadóhoz, s utóbbi 4 méterről másodszor is csatát nyert Kolinkoval szemben.

A második félidőre kissé elkényelmesedő csapatához Dick Advocaat ezúttal inspiráltan nyúlt hozzá. Érkezett Overmars, Makaay és Sneijder, s a Bayern München támadója igazolta, hogy másutt simán kezdő lehetne. Robben cselsorozatát követően remekül vette át a labdát, s ballal megszerezte a harmadikat.

Így Hollandia a nyolc közé került, ahol Svédország lesz az ellenfele.



Összeállítások:

Hollandia:

Van der Sar-
Reiziger, Stam, De Boer, Van Bronckhorst-
Seedorf, Cocu, Davids (Sneijder 77.perc)-
Van der Meyde (Overmars,63.perc), Van Nistelrooy (Makaay 70.perc), Robben

Lettország:
Kolinko-
Isakovs, Zemlinskis, Stepanovs, Blagonadezdins-
Bleidelis (Stolcers 86.perc) , Lobanovs(Laizans 74.perc), , Astafjevs, Rubins-
Lobanovs, Verpakovskis (Pahars 63.perc)

Játékvezető: Nielsen (dán)

Sárga lap: Lobanovs (mezhúzásért, 53.perc)

Piros lap:-

Gólszerzők:
Van Nistelrooy (26., 35.perc). Makaay (84.perc)

Percről-percre:


84.perc:
Robben jobboldali beívelésére Makaay érkezett, aki ha már ott volt, pazar labdaátvétel után 10 méterről a bal sarokba lőtte a labdát.3:0!

83.perc: Pahars bombázott váratlanul kapura jobbról 17 méterről, de Van der Saar a mezőnybe öklözte a labdát.


76.perc: Seedorf bombázott 18 méterről. Lövését Kolinko védte.

67.perc: Overmars középreadását Robben bólintotta mellé 6 méterről.

62.perc: Van der Meyde játszotta meg Seedorfot, aki Van Nistelrooyhoz továbbított, akinek 11 méteres lövését nagy bravúrral fogta Kolinko.

47.perc: Lett adogatás végén Rubins indult meg, majd 14 méteres lövését Van der Saar bravúrral tudta csak kiütni a jobb alsó sarokból.

46.perc: Folytatódik a mérkőzés.

Sima holland vezetés. A lettek védik a térfelüket, de Van Nistelrooy ellen nincs ellenszer.

41.perc: Seedorf cselezgetett a jobb oldalon, majd elindult, középre pörgetését Van Nistelrooy lőtte kapura 10 méterről, de Kolinko védett.

35.perc: Seedorf szabadrúgását Cocu fejelte középre, Van Nistelrooy jókor érkezett, és négy méterről a kapuba bólintott,2:0!

32.perc: Robben kavarta meg a baloldali lett védelmét, de 15 méteres lövése mintegy fél méterrel mellé szállt.

26.perc: Davids tört be a lett tizenhatoson belülre, Atafjevs csak szabálytalanul tudta megállítani: tizenegyes! Van Nisterooy az eldőlő Kolinko mellett magabiztosan helyezett a bal sarokba.1:0!

20.perc: Van Nisterooy forgatta be Isakovsot, amjd húsz méteres bombája centikkel suhant el a kapufa mellett.

13.perc: Van der Meyde ugratta ki Van Nistelrooyt, aki gólhelyzetben, 12 méterről Kolinkóba lőtte a labdát.


Meglehetősen óvatosan kezdenek a csapatok. A lettek, ahogy várható volt, visszaálltak, a hollandok a félpályánál gurigáznak.

2.perc: Verpakovskis vezette a labdát Stamra, majd kissé kisodródva az oldalhálóba bombázott.

1.perc: Lett középkezdéssel indul a mérkőzés.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik