Belföld

Társbefektetőket keres a Ringier a Magyar Hírlaphoz

A Ringier Hungária Kft., a svájci Ringier magyarországi leányvállalata 2003-ban 10,3 milliárd forintos árbevételt ért el, ez 20 százalékkal haladja meg az előző évit - mondta Papp Béla, a Ringier Hungária Kft. ügyvezető igazgatója keddi budapesti sajtótájékoztatóján.

A Népszabadság Rt. – amelynek csaknem 50 százalékos tulajdonosa a Ringier, hiszen a további, 17,6 százalékos tulajdonvásárlást a Gazdasági Versenyhivatal nem hagyta jóvá – 6,8 milliárd forintos tavalyi árbevétele 100 millióval több a 2002. évinél – közölte Papp Béla.

A gazdálkodás többi adatát is elkülönítve említette az ügyvezető: a Ringier Kiadó Kft.(Magyar Hírlappal együtt) mérleg szerinti eredménye 27 százalékkal nőtt, értéke 1 milliárd forint volt. A Népszabadság adózás előtti eredménye tavaly 472 milliót tett ki, szemben az előző évi 22 millióval.

Optimistán nyilatkozott az ügyvezető a Ringier csoport on-line üzletág idei bevételeinek várható alakulásáról: a 100 millió forintos összeg a 2003. évi bevétel megkétszereződését jelenti. A Gazdasági Versenyhivatal döntését, miszerint a Népszabadságban nem szerezhet többségi részesedést a Ringier, első fokon már megfellebbezte a cég, és a szeptemberi esetleges kedvezőtlen döntést ismételten jogi útra tereli – jelentette ki Papp Béla.

A Magyar Hírlap eladásával kapcsolatos kérdésre azt válaszolta, hogy társbefektetők bevonásán gondolkodnak, és kizárta a Népszabadsággal való összevonás lehetőségét. A Ringier 4 milliárd forintos beruházásával készülő nyomdában októbertől nyomják majd a Blikket, s várhatóan 2006-tól a Népszabadságot – tette hozzá Papp Béla.

A Ringier Holding tavalyi összforgalma 1,01 milliárd svájci frank volt (1 svájci frank 169 forint), 2 százalékkal kevesebb a 2002. évinél – mondta Silvia Lepiarczyk, a Ringier kelet-európai igazgatója. Ezen belül a közép-kelet-európai forgalom 35 százalékkal, 227 millió svájci frankra nőtt, miközben a svájci kiadói tevékenység visszaesett közel 8 százalékkal – tette hozzá.

“A Ringier Holding közép-kelet-európai befektetéseinek köszönheti, hogy árbevétele alig csökkent, nettó nyeresége pedig 2003-ban 43,2 millió svájci frank volt, szemben az előző évi 35 millióval” – rögzítette Michael Ringier. A csoport elnöke hozzátette: a nyereség 25 százalékát ez a régió adja.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.