Magyarország elégedett lehet az EU első alkotmányos szerződéséről a kormányközi konferencia (IGC) csúcsszintű fordulóján pénteken este létrejött megállapodással – jelentette ki az ülés után Medgyessy Péter miniszterelnök.
Az alkotmányos szerződés megszületése európai siker, s ennek részeként Magyarország sikere is. Bebizonyosodott, hogy 25 ország képes együttműködni és közös megoldásokat találni – mondta a miniszterelnök.
A pápa bírálta az alkotmányt
Bíráltaugyanakkor az Európai Unió pénteken elfogadott alkotmányát II. János Pál pápa, mert abból kimaradt a konkrét utalás a kontinens keresztény gyökereire. A szentatya úrangyala imádságában köszönetet mondott hazájának, Lengyelországnak, amely harcolt azért, hogy ezen értékek bekerüljenek a dokumentumba.
Nincs még elnök
Hosszú és intenzív viták után sem tudtak egyetértésre jutni az államfők a csúcs másik legfontosabb napirendi pontjáról, az Európai Bizottság következő elnökének a kijelöléséről. Úgy döntöttek ezért, hogy erről az elkövetkező hetekben – de mindenképpen még az új Európai Parlament július 21-én esedékes megalakulása előtt elhatározásra kell jutniuk.

19 éves pályája során tavaly kereste a legtöbbet a Schadl Györgyöt helyettesítő végrehajtó
A régi motorosnak számító Andresin Konstantin irodája 2004 óta több mint másfél milliárd forint profitot termelt, a legtöbbet épp akkor, amikor átvette a börtönben ülő volt végrehajtó elnök helyettesítését.