Belföld

Spanyolország-Portugália 0:1: Portugál focifieszta, spanyol könnyek

Fantasztikus mérkőzésen Portugália megérdemelten szerezte meg a három pontot a rendkívül balszerencsés, és az EB-ről elbúcsúzó spanyolok ellen. A másik mérkőzésen vesztes görögök ezzel továbbjutottak, több lőtt góljukkal.

Lisszabon

Játékvezető: Frisks (svéd)

A portugálok nem akarták a véletlenre bízni a továbbjutást, ezért az első perctől kezdeve a kapujukhoz szögezték riválisukat. Igaz, ha a spanyolok átlépték a felezővonalat, gyakorlatilag gólhelyzetig jutottak. Scolari mester nagy cserét könyvelhetett el, hiszen a félidőben pályára lépett Nuno Gomez pazar gólja győzelmet, és egyben továbbjutást jelentett a házigazdáknak. A portugálok e mellett elképesztő mennyiségű 100 százalékos ziccert puskáztak el, míg a másik oldalon két kapufa, és három hatalmas gólhelyzet maradt kihasználatlanul. Ricardo Carvalho  saját kapuja előtt minden esetben közbelépett, ha kellett, elől pedig a Costinha-Deco páros keverte meg a hispán védelmet. Portugáia ezzel megérdemelten lépett tovább, a csak kapufáig jutó, kevesebb lőtt góljukkal harmadik helyre szoruló spanyolok pedig mind az aranyéremnek, mind Portugáliának búcsút inthetnek. A kiesés feltehetőleg Sáez mester fejébe fog kerülni.

Spanyolország:

Iker Casillas –
Puyol, Juanito, Helguera, Raúl Bravo –
Joaquin (Luque, 72.perc) , Albelda (Baraja, 66.perc), Xabi Alonso, Vicente –
Fernando Torres , Raúl Gonzáles

Portugália:

Ricardo –
Miguel, Jorge Andrade, Ricardo Carvalho, Valente-
Costinha, Maniche, Luis Figo , Deco –
Christiano Ronaldo, Pauleta (Nuno Gomez 46.perc)

 Az A csoport végeredménye
1 Portugália         6p. 3:1
2 Görögország     4p. 4:4
3 Spanyolország   4p. 2:2
4 Oroszország      3p. 2:4

Sárga lap:Pauleta (7.perc, kezezésért), Albelda (7.perc, buktatta Decot), Nuno Gomez (65. buktatta Puyolt), Juanito (67.perc, feltartotta Manichet)

Piros lap:
Gólszerzők: Nuno Gomez (56.perc)

Percről-percre:-

91.perc:
Nuno Valente hozta kihagyhatatlan helyzetbe Manichet, aki kicselezte Casillast, de az üres kapu felé guruló labdát Raúl Bravo kivágta a gólvonalról!

89.perc: Costinhát Deco beívelése tökéletes magányban találta, de ő az ötösről csúnyán fölé bólintott.

86.perc: Miguel ívelését Maniche 6 méterről bólintotta fölé!

80.perc: Spanyol szögletet követően a kifejelt labdát Vicente vette mellre, majd 17 méterről centikkel zúdított a kapufa mellé.


76.perc: Torres passzolt a jobb oldalra, Luque ziccerben lövés helyett ívelt, de Carvalho kifejelte a labdát a vonal elől. A szögletet Torres kapufára fejelte, Raúl már nem tudott beleérni a kipattanóba!

69.perc: A szögletet követően Costinha csúsztatott három méterről, de Casillas ismét káprázatos védést mutatott be.

68.perc: Figo végzett el szabadrúgást 22 méterről. Bal felső sarok felé csavarodó labdáját Casillas védte bravúrral.

62.perc: Albelda ugratta ki Torrest, aki a kifutó Ricardo mellett a kapufára vágta a labdát!

57.perc: Meglehetett volna a válasz. Joaquin ívelt középre, Ricardo alászaladt, de Raúl fejes helyett fejtetővel ért bele.Oda a helyzet.

56.perc: Deco sarkazásos passzával megjátszott Nuno Gomez cselezgetett a spanyol tizenhatos előterében, majd befordult, és 18 méterről kilőtte a jobb alsó sarkot.0:1

45.perc: Figo ívelt középre, Christiano Ronaldo a védőket és Casillast megelőzve fejelhetett, de a labda ezúttal is elkerülte a kaput.

44.perc: Baloldali szögletet követően Vicente ívelt Torres fejére, aki öt méterről, teljesen tisztán a kapu fölé fejelt.

42.perc: Miguel beadását Pauleta csúsztatta meg, Costinha pedig 13 méterről nem sokkal a léc fölé bólintott.

35.perc: Vicente tálalt Raúl elé, aki azonban rosszul vette át a labdát, így Valente tisztázni tudott előle. Nuno Valente és Ricardo az esetnél összecsúszott, úgy tűnt, a portugál hálóőr megsérült.

28.perc: Vicente adott pazar labdát Torresnek, azonban az egyedül kilépő csatár amikor lövésre lendítette volna lábát, Ricardo kapujától 18 méterre kilépve lábbal tisztázott előle.

20.perc: Miguel bombázott a tizenhatos sarkáról, de a bal kapufa mellé éppen beférő labdát Casillas tolta ki nagy bravúrral.

16.perc: Deco bombázott 16 méterről, de levágódott a falról.

15.perc: Vicente száguldott el a jobb oldalon, középre adásáról Raúl maradt le centikkel, Joaquin viszont még elérte az alapvonal előtt, de lövésébe beleléptek. Az első spanyol támadás majdnem gólt eredményezett.

7.perc: Miguel 30 méteres átadásával Pauleta lépett ki, azonban szándékosan beleütött a labdába, így gólhelyzet helyett a sárga villant.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik