Belföld

Magáncég felügyeli az üvegzsebtörvényt

A Miniszterelnöki Hivatal több mint hétmillió forintot fizet ki 2004-ben egy magáncégnek, amely arra ügyel, hogy a kancellária tartsa be az üvegzsebtörvény rendelkezéseit – írja a Magyar Nemzet.

Havonta hatszázezer forintért egy magáncéget bízott meg a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) az üvegzsebtörvény végrehajtásának ellenőrzésére – erősítette meg a kancellária honlapján is megjelent információt a feladatot ellátó 3G-Consulting Kft. ügyvezetője. Király István a lapnak elmondta: vállalkozása egy tavalyi pályázaton nyerte el az elektronikus kormányzati központ egyik munkaterületére vonatkozó megbízást, amely egyéves időtartamra szól. A társaság vezetője közölte azt is, hogy eddig nem találtak törvénytelenségre utaló jeleket. Azonban számos javaslatot tettek (többek között az elszámolási rendszer átláthatóbbá és a jogszabály betartatásának hatékonyabbá tételével kapcsolatban) a MeH-hel közösen kialakított ellenőrzési terv végrehajtása során.

Király István korábban igazgatósági, most pedig felügyelőbizottsági tagja az egykor Demisz által is alapított Inhold Rt.-nek, amelyben felbukkant Karl Imre volt szocialista országgyűlési képviselő is. Az Inhold Rt. érdekeltségébe tartozó Inhost Kft. szintén elnyert egy megbízást a kancelláriától, a cég havi 750 ezer forintért a költségvetés tervezésében nyújt segítséget.

Répássy Róbert (Fidesz) a Magyar Nemzet megkeresésére megdöbbenésének adott hangot a hír hallatán. Kifejtette: a MeH logikáját követve minden egyes jogszabály betartásának ellenőrzésére külső gazdasági társaságokat lehetne megbízni. Megjegyezte, az üvegzsebtörvény végrehajtását a minisztériumoknak saját hatáskörükben kell felügyelniük. A kancellárián lapzártáig nem tudtak felvilágosítást adni a szerződés körülményeire vonatkozóan, úgy tudjuk, hogy arról Keller László közpénzügyi államtitkár sem tud semmit.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik