Belföld

Gyenge forgalom a tőzsdehét utolsó napján

A Budapesti Értéktőzsde indexe, a BUX 0,68 százalékos, 74,63 pontos emelkedéssel 11 103,10 ponton fejezte be a napot, a hét leggyengébb forgalmával, mindössze 5,9 milliárd forinttal.

A kereskedést még pirosban, 20 pontos veszteségben, 11 007 ponton kezdte a mutató, és folyamatosan emelkedő trendben a kereskedés utolsó fél órájáig 11 100 pontig jutott. Az utolsó harminc percben 11 129 ponton érkezett a napi csúcsra, de zárásra visszaesett 11 100 pont közelébe.

A vezető részvények mindegyike szerény nyereségben zárt. A csütörtöki nap nagy vesztese, a Richter 5 forintot, 0,03 százalékot erősödve a nap végén 19 800 forintot ért. A Matáv a csütörtöki erősebb gyengülés után pénteken 1,76 százalékot, 14 forintot emelkedett és 810 forinton fejezte be a napot. A gyógyszerrészvény forgalma mindössze 800 millió forint volt, a Matávban pedig 833 millió forint értékben kereskedtek.

A Mol árfolyama 0,91 százalékkal, 70 forinttal 7800 forintra emelkedett. Az olajpapír adta a forgalom közel egyharmadát, 1,78 milliárd forintot. A forgalom másik harmadát az OTP generálta. A bankrészvény 4020 forintos záróárfolyama 20 forinttal, 0,50 százalékkal haladta meg a csütörtöki záróárat.

Az Egis a csütörtöki 1,7 százalékos emelkedéssel szemben pénteken 1,1 százalékot esett és 9000 forintos záróár 100 forintos csökkenést jelentett. Az econet.hu a csütörtöki 9 százalékot meghaladó zuhanás után tovább esett, de a csütörtökinél nagyobb, több mint 300 millió forintos forgalomban. A papír a nap végén 109 forintot ért, ami 1,80 százalék, 2 forint csökkenés az előző záróárhoz képest.

A BUMIX 0,41 százalékos emelkedéssel 1101,08 ponton zárt.


Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.