Az áramszolgáltatók tőzsdei bevezetésekor nagy reményeket fűztek az új részvényekhez. Bízni lehetett abban, hogy az átlagosnál biztonságosabb részvények jó befektetésnek bizonyulnak majd a hazai befektetők egy szélesebb rétege számára is, különösen a kiemelkedő osztalékfizetés reménye miatt. A nyereségüket általában valóban szépen szétosztották, de összességében igazán csak a Démász váltotta be a hozzá fűzött reményeket. A másik öt vállalatban ugyanis a szakmai befektetők hamarosan a 90 százalékos tulajdoni hányad közelébe kerültek, és alig volt forgalom ezekben az illikvid papírokban.
|
Az E.On idén tavasszal be is jelentette, hogy az általa többségben tulajdonolt három vállalatot, az Édászt, a Titászt és a Dédászt teljes egészében felvásárolja. A most következő (június 18. és 22. között lezajló) kiszorítási eljárás során azokat a részvényeket vásárolhatja meg az E.On, amelyeket a tulajdonosaik eddig nem ajánlottak fel a német energetikai óriásnak. Ha valaki e néhány nap alatt sem ajánlja fel a papírjait, akkor érvénytelenítik azokat.
Erre a kvázi kényszerintézkedésre a jogszabályok adnak felhatalmazást, ha a felvásárló nyilvános ajánlattal lépte át a 90 százalékos küszöböt. Ez egyébként vita tárgyát is képezte, ugyanis egyes esetekben az E.On tulajdoni hányada már a nyilvános ajánlat előtt is meghaladta az említett szintet. A jogászok azonban bizonyára megtalálták a jogszabályoknak azt az értelmezési módját, amelynek révén a kiszorítás immár lehetővé válik.
|
Az E.On lépése kapcsán adódik a kérdés, hogy a még a tőzsdén jegyzett három áramszolgáltatónak, a Démásznak, az Émásznak és az Elműnek mi lesz a sorsa. A Démász a francia állami tulajdonban lévő Elecricité de France (EdF) tulajdonában van, míg a másik két vállalat a német RWE érdekeltsége.
Befektetési szempontból talán az Émász esete a legérdekesebb, ha ugyanis az RWE az E.Ont kívánja követni, és az Émász kizárólagos tulajdonosává akar válni, akkor a kiszorításnál alkalmazandó minimumár az egy részvényre jutó saját tőke. Ez jelenleg 10 ezer forintra rúg, ezt kellene kifizetni tehát egy felvásárlásnál is. Ezzel szemben az Émász kedden például 6000 forinton zárt, tehát egy esetleges felvásárlás 66 százalékos profitot rejt magában.
Hogy ez meg fog-e történni, azt természetesen még nem tudni. Annyi bizonyos, hogy az RWE már korábban végrehajtott több olyan lépést, amely az Elmű és az Émász szorosabb együttműködése irányába mutatott, de e mögött sokkal inkább költségoptimalizálást lehet felfedezni, semmint az összeolvadás előkészítését, mint ahogy azt sokan sejtik.
Lesz még osztalék?
A többi áramszolgáltató esetében az árfolyam meghaladja az egy részvényre jutó saját tőkét, emiatt nem ígér hasonló lehetőséget. Sőt, a folyamatban lévő liberalizáció kapcsán az is felvetődik, hogy egyáltalán tekinthetőek-e ezek továbbra is defenzív, biztonságos papíroknak. A 2001-es árszabályozás okozta veszteség óta az áramszolgáltatók rendszerint tisztes osztalékhozammal gazdagították részvényeseiket. A stabil eredmény azonban veszélyben van, mivel a liberalizáció során elveszíthetik ügyfeleik egy részét.
A szabályozó két részre osztotta a működést, a disztribúcióra és a kereskedelemre. Tekintve, hogy a szállítás területén továbbra is monopóliumot élveznek az áramszolgáltatók, a hatósági szabályozás fennmaradt. A kereskedelemben azonban tavaly a nagyfogyasztók, idén júliustól az összes ipari fogyasztó, míg vélhetően 2007-től a lakossági fogyasztók is feljogosított fogyasztókká válnak, és választhatnak az áramszolgáltatók között. Az áramszolgáltatók bruttó profitjának körülbelül 80 százaléka származik a szállításból és 20 százalék a kereskedelemből. Ez az a kis szelet, amiért most megindult a harc. Ha valaki sok ügyfelet veszít, akkor a vállalati osztalék megállhat a fejlődésben.
