Belföld

Mégis Siemens villamost vesz a BKV?

Mégis Siemens villamost vehet a BKV – értesült a Magyar Hírlap. Ez a villamos azonban nem ugyanaz lenne mint amire korábban szerződést kötött a cég - írja a Magyar Hírlap.

A lap információi szerint ugyan a szóban forgó villamosok is alumíniumból készülnének, ám nem a rosszul vizsgázott csavarozásos módszerrel, hanem hegesztéssel szerelnék össze ezeket. A Siemens korábban több európai városból volt kénytelen visszahívni Combino típusú villamosait, mivel ezek konstrukcióhibásak voltak.
A Magyar Hírlap úgy tudja igen kicsi az esélye, hogy a BKV anyagilag bukjon az üzleten, a Siemens ugyanis a korábbinál egy évvel hosszabb, négyéves garanciát vállalna a járművekre. A nyugat-európai városokból visszahívott szerkezetek hibái átlagosan 180 ezer kilométer megtétele után jelentkeztek először. Budapesten akár hetvenezer kilométert is futnak évente a nagykörúti villamosok, így a négyéves garanciavállalás esetén még időben kiderülhet, ha ezzel a konstrukcióval is bajok lennének.
A BKV részéről pénteken jelentik be a villamostender sorsát.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.