Belföld

Két gyönyörű gól, egy görög pont

Ismét meglepetést okoztak a görögök, hiszen a jóval esélyesebbnek tartott spanyolok ellen is pontot szereztek. A spanyolok számára még sok izgalmat tartogat az utolsó forduló.

Görögország-Spanyolország, szerda, 18.00

Porto, Bessa-stadion 25000 néző
Vezeti: Michel (szlovák) 

Meglehetősen óvatosan kezdtek a csapatok, hiszen Vicente szögletét leszámítva gyakorlatilag semmi sem történt az első 25 percben, mégis megérdemeltnek mondható a spanyol vezetés, hiszen már jó ideje mezőnyfölényben játszottak, ráadásul Morientes egy csodás találatot szerzett. A második félidőben érthetőben támadóbban léptek fel a görögök, de veszélyesebbé vált a spanyol jobb szél, elsősorban a beállt Joaquinnak köszönhetően. A hellének egyenlítő gólja szintén váratlanul érkezett, elsősorban Rehhagel mestert dícséri, hiszen a negyven méteres gólpasszt adó Tsiartast nem sokkal korábban állítota be. A hajrában a spanyolok mindent egy lapra föltéve támadtak, de hiába csinált bohócot Joaquin a teljes görög védelemből, nem született újabb gól. Így a görögök ha némi szerencsével is, de megérdemelten szereztek újabb pontot, így kedvező helyzetből várhatják az utolsó fordulót, míg a spanyoloknak várhatóan rendkívül nehéz meccset kell vívniuk a házigazda Portugáliával a továbbjutásért.

Összeállítások:

Görögország (4-4-2):

Antonisz Nikopolidisz –
Jurkasz Szeitaridisz, Michalisz Kapszisz, Traianosz Dellasz, Takisz Fysszasz (Venetidisz, 87.perc) –
Szteliosz Giannakopulosz (Nikolaidisz, 48.perc), Katsouranis, Giorgosz Karagunisz (Tsiartas, 52.perc), Vasszilisz Zagorakis –
Angelos Hariszteasz, Ziszisz Vrizasz

Vezetőedző: Otto Rehhagel

Spanyolország (4-4-2):

Iker Casillas –
Carles Puyol, Carlos Marchena, Ivan Helguera, Raúl Bravo –
Joseba Etxeberria (Joaquin, 46.perc), David Albelda, Xabi Alonso, Vicente –
Fernando Morientes (Valerón), Raúl Gonzáles (Torres, 80.perc) 

Vezetőedző: Inaki Sáez

Sárga lap: Katsouranis (6.perc, hátulról megrúgta Raúlt), Marchena (16.perc, beleszállt Karagounisba), Giannakopoulos (24.perc, megrúgta Puyolt), Karagounis (rácsúszott Etxeberriára), Helguera (37.perc, megtaposta Vrizaszt), Zagorakis (61.perc, oldalról belecsúszott Morientesbe), Vrizasz (91.perc, mezhúzásért)

Piros lap:-

Történések:

85.perc: Vicente cselezgetett a görög tizenhatos sarkánál, majd lőtt, de középre tartó lövését Nikopolidisz könnyedén védte.

79.perc: Joaquin újabb szögletét Valerón vette mellre, majd tíz méterről eltalált egy védőt, így oda lett a helyzet.

77.perc: Joaquin szögletét Helguera öt méterről, senkitől sem zavartatva a görög kapus kezébe fejelte.

76.perc: Joaquin kapott labdát a görög tizenhatos sarkán, egy csellel két felé zavart két görög védőt, majd alig-alig csavart a jobb kapufa mellé.

68.perc: Tsiartas adott egy negyven méteres labdát Charisteasnak, aki tíz méterről Casillas lábai között a kapu közepébe lőtte a labdát.1:1!

65.perc: Jobboldali görög szögletet követően Casillas rosszul jött ki a labdára, Tsiartas a spanyol kapust megelőzve fejelt fölé négy méterről.

54.perc:
Zagorakis indult meg a félpályától, 20 méterről lőhetett tisztán, de középre tartó lövését Casillas másodjára megfogta.

48.perc: Vrizasz csapja be egy csellel Marchenát, visszagurítását Karagounis 18 méterről az oldalhálóba bombázta.

46.perc: Puyol vágta előre a labdát, Raúl 15 méterről a kapura bólintotta a labdát, mivel a görög kapus méterekre kint állt a kapujából, de a játékszer másfél méterrel a kapufa mellett szállt el.

43.perc: Vrizasz játszotta magát tisztára a spanyol tizenhatoson belül, de két védőtől szorongatva az égbe lőtt.

35.perc: Egy előreívelt görög labdát Puyol éppen Vrizasz elé fejelt, aki 14 méterről egyből tüzelt, de telibe találta Marchenát.

29.perc: Kapsis hibájából Raúl szerzett labdát a görög tizenhatoson belül, majd egy csel után Morienteshez sarkallt, aki egy újabb csel után tíz méterről kilőtte a bal alsó sarkot.0:1!

25.perc:
Vicente jobb oldali szabadrúgására Helguera érkezett, és öt méterről gyakorlatilag kikanalazta a görög kapu elől a labdát.

7.perc: Vicente rúgott szögletet a jobb oldalról, veszélyesen csavarodó beadását Nikopolidis a léc alól ütötte ismét szögletre.



Ajánlott videó

Olvasói sztorik