Belföld

Nem bírtak egymással a németek és a hollandok

Bár a mérkőzés nagy részében a német csapat játszott mezőnyfölényben, második félidei játékával Hollandia megérdemelten szerzett pontot.

Porto, 46636 néző
Porto, Dragao-stadion. Vezeti: Frisk (Petterson, Ekström svédek)

Húsz percig kellett várni az első akcióra, de ennek ellenére nem zajlott eseménytelenül a meccs, hiszen a rendre érkező beívelésekről alig-alig maradtak le a támadók. A németek egy furcsa góllal szereztek vezetést, de a mérkőzés ezen szakaszában már fölényben játszottak, és a narancs mezesekkel ellentétben helyzeteket is dolgoztak ki. A hollandok az utolsó fél óráig nem mutattak különösebb hajlandóságot az egyenlítésre, de talán a német csapat is elfáradt, így egyre több veszélyes szituáció alakult ki Kahn kapuja előtt. Az egyenlítő gólhoz kellett Van der Meyde erőszakossága, és Van Nistelrooy zseniális mozdulata, amellyel az Oranje ha későn is, de megérdemelten szerezte meg az egyik pontot.A cseh győzelem ezáltal felértékelődött, és biztos, hogy a csoport hátralévő mérkőzései még sok izgalmat rejtenek magukban.

Összeállítások:

Németország (4-5-1):
Oliver Kahn – Arne Friedrich, Christian Wörns, Jens Nowotny, Philipp Lahm –
Bernd Schneider (Schweinsteiger, 68.perc), Frank Baumann, Dietmar Hamann, Michael Ballack, Torsten Frings (Ernst, 78.perc) –
Kevin Kuranyi.

Hollandia (4-3-3):
Edwin van der Sar –
Heitinga (Van Hooijdonk, 74.perc), Wilfred Bouma, Jaap Stam, Giovanni van Bronckhorst – Edgar Davids( Sneijder, 46.perc), Philip Cocu, Van der Meyde-
Zenden (Overmars,46.perc), Rafael van der Vaart, Ruud van Nistelrooy

Sárga lap: Kurányi (12.perc, szándékos kezezésért),Cocu (30.perc,felrúgta Lahmot), Stam (73.perc, hátulról megrúgta Ballackot)

Gólszerzők:
Frings (31.perc), Van Nistelrooy (81.perc)

Percről-percre:

19.perc: Van Nistelrooy szerzett labdát a német térfél közepén, de húsz méterről leadott lövése legalább 5 méterrel gurult Kahn kapuja mellé.

21.perc: Schneider forgolódott a holland tizenhatos előterében, középre adott labdáját Wörns estében kotorta kapura, Van der Saar eldőlve fogta a ladát.

23.perc: Német kontrát követően Kurányi egy lövőcsel után 23 méterről tüzelt, Van der Saar szögletre mentett a léc alá csapódó labda elől.

24.perc: A szögletet Wörns az öt és felesről a földre fejelte, a játékszer így méterekre a kapu fölé pattant.

28.perc: Hamann szabadrúgása a teljesen üresen álló Wörnshöz pattant, aki három méterre a kaputól a térdével szerette volna levenni a labdát, így oda lett a helyzet.

31.perc:Frings a tizenhatos vonaláról ívelt be egy szabadrúgást, amely mindenkit becsapva, érintés nélkül, a bal kapufáról vágódott a hálóba. 1:0!

40.perc: Zenden beadását Van Nistelrooy fejelte vissza három érkező hollandnak, de Lahm az utolsó pillanatban tisztázni tudott.

42.perc: Az eddigi legnagyobb holland helyzet. Van Nistelrooy lépett át egy labdát a német tizenhatoson belül, amely így Van der Vaart-hoz került, aki egyet tolt a labdán, majd a bal kapufa mellé bombázott.

48.perc: Holland szögletet fejeltek ki a német védők, Van der Meyde csapott le a kipattanóra, azonban 20 méterről leadott lövése nagyon elkerülte a kaput.

56.perc: Sneijder 25 méteres, középre tartó lövését Kahn fogja könnyedén.

71.perc:
A frissiben beállt Schweinsteiger bolondítja meg a narancssárgák jobb oldalát, majd néhány csel után 10 méterről az oldalhálóba vágta a labdát.

75.perc:
Egy pattogó labdát a kaputól 20 méterre álló Overmars lőtt kapásból, Kahn a levegőben úszva ütötte ki a jobb felső sarok felé tartó labdát.

78.perc: Az eddigi egyetlen gól szerzőja, Frings hagyja el a pályát, a Werder Bremen játékosa, Ernst váltja fel.

81.perc: Van der Meyde középre adását a földre tepert Van Nistelrooy ollózó mozdulattal továbbította a hálóba! 1:1!

86.perc: Jobb oldali holland szögletet követően Bouma bólinthatott tíz méterről, Kahn óriási vetődéssel szögletre mentett.

90.perc: Schweinsteiger húzott középre, 16 méterről leadott lövése egy méterrel szállt el a bal kapufa mellett.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik