Belföld

Irakról egyeztet Orbán, Boross és Horn

Hosszú várakozás után mégiscsak megtartják a három volt kormányfő egyeztetését Irak-ügyben.

Az Irakkal kapcsolatos nemzetközi fejleményekről egyeztet kedd délután Magyarország három korábbi miniszterelnöke. A találkozót Orbán Viktor kezdeményezte június elején Boross Péterrel és Horn Gyulával, mert úgy véli, hogy az iraki átmeneti kormány felállását követően indokolt az új helyzet értékelése és a magyar álláspont kialakítása. Orbán Viktor a találkozóra nem hívta meg Medgyessy Péter jelenlegi miniszterelnökök.

Boross Péter MDF-es politikus már a múlt héten jelezte, hogy elfogadja a meghívást, ám arról nem kívánt nyilatkozni, hogy milyen álláspontot képvisel a találkozón.

Horn Gyula MSZP-s politikus ugyancsak arról nyilatkozott, hogy a párbeszéd híve, és szerinte is a politikusoknak a megegyezés keresése az egyik legfontosabb feladata, azonban arra hivatkozva, hogy a Fidesz elnöke a kampány időszakban nem ült le vitázni Kovács László szocialista pártelnökkel, Horn Gyula azt javasolta Orbán Viktornak, hogy a megbeszélésre az európai parlamenti választás után kerüljön sor.

A három volt kormányfő így kedd délután kezdi meg az egyeztetést az iraki kérdésről.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik